Gyurta Dani Hosszú Katinka mellé állt

úszás Gyárfás Tamás Gyurta Dániel Hosszú Katinka nyílt levél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinka nyílt levélben bírálta Gyárfás Tamás és az Úszószövetség munkáját. Leírta, azért várt eddig, mert a felkészülésére koncentrált, azonban már nem bírta tovább! Gyurta Dániel is reagált úszótársa szavaira, sokban egyetért Hosszú Katinkával.

Gyárfás Tamás és az úszószövetség munkáját bírálta Hosszú Katinka nyílt levélben. A többi között leírta, nem érti Gyárfás Tamás nyilatkozatait, miszerint minden rendben van köztük. Leszögezte, változatlan az úszószövetség és az ő kapcsolata. "A helyzet nemhogy nem változott tavaly ilyenkorhoz képest, hanem csak romlott 2015 óta. Egy év elteltével jóformán ugyanott tartunk, ahol eddig" - írta az úszónő.

Gyurta Dániel sok mindenben egyetért Hosszú Katinkával Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hozzátette, Gyárfás Tamás volt az első, aki 2008-ban azt javasolta neki, hagyja abba az úszást. Majd leírta, a felkészülés körülményei azóta sem javultak. Hosszú Katinka nyílt levelére Gyurta Dániel is reagált, aki leírta, úszótársának sok mindenben igaza van, és az világosan látszik, hogy nincs minden rendben a magyar úszás körül. „Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben.

Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van, ami minden úszó számára ismerős,

még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni. Az látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül, és a legszomorúbb, hogy az úszók – akikről az egésznek szólnia kellene – látják ennek kárát. A 2017-es vb-re készülve ez különösen ártalmas, hiszen ez a hazai világverseny lehetne nekem és sok sportolótársamnak is karrierünk csúcspontja. Abban tudok bízni, hogy rövid időn belül olyan döntések születnek a sportvezetésben, amelyek ezen a téren változást hoznak, és amelyek a személyes érdekekkel szemben a medencébe csobbanók érdekeit veszik majd figyelembe" - olvasható az MNO-n.

Ketrecbe akarta zárni a lányt, amiért az nem akart többet szexelni velehttp://www.life.hu/news/20161116-csak-a-szerencsen-mulott-hogy-ne-eljen-elete-vegeig-ketrecben.htmlHajszálon múlt a fiatal nő sorsa: egykori párja ketrecbe akarta zárni egész életére, amiért nem volt hajlandó többet szexelni vele. News--17 év után találták meg a csecsemőgyilkos anyáthttp://www.life.hu/news/20161116-mostanaig-bujkalt-a-no-aki-meggyilkolta-kislanyat.htmlVége a bujkálásnak; a gyilkos anyának sok év után most szembe kell néznie tetteivel... NewsOrigoSorozatgyilkos végzett két magyar örömlánnyalhttp://www.life.hu/news/20161116-sorozatgyilkos-vegezhetett-ket-magyar-oromlannyal-nemetorszagban.htmlÖsszesen három prostituált vált gyilkosság áldozatává a közelmúltban, ebből kettő magyar. Szombaton találtak rá a második magyar áldozat holttestére egy lakókocsiban. News--Leszúrta 5 társát, majd magát is megsebesítette a tinihttp://www.life.hu/news/20161116-16-eves-keselo-garazdalkodik-egy-iskolaban.htmlLezárták az iskola területét, miután egy 16 éves fiú 5 iskolatársát majd önmagát is megszúrta a férfiöltözőben. News--Vigyázat: több megyére is figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatthttp://www.life.hu/news/20161116-tobb-megyere-adott-ki-figyelmeztetest-a-meteorologiai-szolgalat-onos-eso-miatt.htmlFigyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat az ónos eső veszélye miatt. Pontosan hét megyében fordulhat elő a veszélyes csapadék, de több helyen lehet napközben fagypont alatt a hőmérséklet! News--A Class FM tulajdonosa értetlenül áll Balázsék búcsúzkodása előtthttp://www.life.hu/news/20161116-a-class-fm-tulajdonosa-nem-erti-miert-bucsuzkodnak-balazsek.htmlA Class FM tulajdonosa, John Michael McNutt Skype-on adott interjút a Morning Show körüli eseményekről. Elmondta, értetlenül áll Balázsék búcsúzkodása előtt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.