Nyakánál kötözte kocsijához exét a férfi, úgy furikázott vele

Forrás: Bild.de -
kóma bűncselekmény gyilkossági kísérlet sérült Németország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szörnyű bűncselekmény sokkolta Németországot: egy férfi a nyakánál fogva kötözte kocsijának vonóhorgához exbarátnőjét, és az utcákon furikázott vele. A nő súlyos sérüléseket szenvedett, kómában fekszik.

Nem csak Hameln városát, egész Németországot sokkolta a 38 éves török férfi tette. 250 méteren keresztül vonszolta maga után kocsijával exbarátnőjét, szemtanúk szerint szlalomozva. Az ujjnyi vastagságú kötél vagy elszakadt, vagy a csomó lazult ki – ennek köszönheti a 28 éves nő, hogy egyáltalán még életben van. Az áldozatot mentőhelikopter szállította egy speciális klinikára, ahol azonnal megoperálták, de kómába esett.

Vérnyomok az utcán a szörnyű bűntett után Forrás: Bild.de

Szörnyű tette után az elkövető szinte azonnal feladta magát a rendőrségen. Azt, hogy miért tette, nem akarta elmondani, de kiderült, hogy a gyerektartáson vitatkoztak – írja a Bild.de.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.