Megrendítő beszéddel tért vissza Selena Gomez: “Teljesen összetörtem”

Forrás: AFP -
betegség Selena Gomez lupus beszéd
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Selena Gomez néhány hónapja jelentette be visszavonulását, mert időre volt szüksége autoimmun betegsége miatt. Vasárnap lépett újra a nyilvánosság elé, és megrázóan őszinte beszédben adott magyarázatot eltűnésére. "Teljesen összetörtem" - mondta az énekesnő, akinek szavait rajongói és barátai is megkönnyezték.

Szeptember elején döntött úgy az énekesnő, hogy visszavonul. Akkor is őszintén nyilatkozott betegségéről, ami miatt depresszióval, szorongásokkal és pánikrohamokkal kellett megküzdenie. Ezért döntött az önkéntes száműzetés mellett, muszáj volt csak magára koncentrálnia. Az énekesnő bejelentése óta először vasárnap jelent meg a nyilvánosság előtt, az American Music Awards díjátadón, és könnyek között mesélt arról, min ment keresztül az elmúlt időszakban.

Megrendítő beszéddel tért vissza Selna Gomez Forrás: AFP

"Meg kellett állnom, mert teljesen összetörtem" - mondta az énekesnő. Hozzátette, annyira szeretett volna mindenkinek megfelelni, hogy végül saját magát hagyta cserben. Ezért is volt szüksége a szünetre, mert már nem tudta teljesíteni az elvárásokat, amiket magával szemben támasztott. Végül pedig mindenkinek megköszönte a támogatást, amit az elmúlt hónapokban kapott. "Annyit mondhatok a szívem legmélyéről, hogy hálás vagyok, amiért megoszthatom azt, amit szeretek, azokkal, akiket szeretek. Köszönetet kell mondanom a rajongóimnak, akik annyira lojálisak! Nem is tudom, mivel érdemeltem ki őket" - idézi a People Selena Gomezt. Szavai Lady Gagát és legjobb barátját, Taylor Swiftet is megérintették, akárcsak az énekesnő rajongóit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.