Mégsem a 9 éve eltűnt Madeleine McCann került elő

betegség eltűnt személyek személyiségzavar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy hajléktalan lányról gondolják, hogy ő az eltűnt Madeleine McCann.

Máig megoldatlan ügy a kislány története, aki 2007-ben tűnt el Portugáliában, a Praia Da Luzban. Legutóbb kedd reggel hitték egy Rómában sétáló lányra, hogy ő lehet az. A hajléktalan lány hallgatott a Maria névre, és semmilyen hivatalos okmánnyal nem rendelkezett. – tudta meg a TheSun.

Újra látni vélték a 9 éve eltűnt Madeleine McCannt Forrás: Northfoto, Missing Persons of America

Később azonban kiderült, hogy a svéd származású fiatal lány nem azért viselkedett furcsán, mert tényleg ő az eltűnt Madeleine, hanem azért,

mert egy pszichés betegségben, Asperger- szindrómában szenved.

Embla Jauhojärvi 6 hónappal ezelőtt érkezett Rómába tanulni, információk szerint az édesapja már fel is vette a kapcsolatot az olasz hatóságokkal, mert már jó ideje nem hallott semmit a lányáról. Mivel Embla felnőtt embernek számít, így a rendőrök nem segítettek a férfinek a keresésben, de ilyen módon mégis csak előkerült, apja hamarosan oda is utazik hozzá.

Embla Jauhojarvi Forrás: Tahvo Jauhojarvi

A római katonai rendőrség azt nyilatkozta a lapnak, hogy mikor bevitték a lányt, akkor azt mesélte, hogy Marianak hívják, és azért van itt ott, mert elhagyták a szülei Angliában.

Tovább gyűrűzik a MÚSZ ügy – Gyárfás is perelni foghttp://www.life.hu/news/20161123-gyarfas-tamas-es-a-musz-is-perelni-fog-tobb-ragalom-miatt-is.htmlGyárfás Tamás és a MÚSZ is perre fog menni valótlan információk terjesztése miatt. News--Idős papot fejezett le az Iszlám Államhttp://www.life.hu/news/20161123-idos-kereszteny-papot-fejezett-le-az-iszlam-allam.htmlOtthona elől rabolták el az idős papot, akit a Sínai-félszigeten fejeztek le. Boszorkányság gyakorlásával vádolták a férfit, ezért kellett meghalnia. News--Elképesztő felvétel került elő a jetiről http://www.life.hu/news/20161123-o-a-jeti-fura-video-kerult-fel-a-kozossegi-oldalra-nezd-meg-te-is.htmlBár már sokan akarták bebizonyítani a lény létezését, eddig még senkinek sem sikerült. Most újabb felvétel került napvilágra a misztikus jetiről. News--Saját gyermekét rabolta el a férfihttp://www.life.hu/news/20161123-prostituciora-akarta-kenyszeriteni-kozos-gyermekuk-anyjat.htmlZsarolásra akarta felhasználni saját gyermekét egy férfi és annak élettársa. NewsOrigoRégi barátságok közé állhat az úszószövetség botrányahttp://www.life.hu/news/20161123-baratsagokat-nehezit-meg-az-uszoszovetseg-koruli-feszultseg.htmlAz úszószövetség körüli események megosztják a sportolókat is, jó kapcsolatok és barátságok is próbatétel elé kerülnek. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.