Hosszú Katinka: „Ha engem feldühítenek, azt én felhasználom a medencében”

Forrás: Facebook -
Hosszú Katinka D. Tóth Kriszta Shane Tusup kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinkának híresen rossz a viszonya az úszószövetséggel, de korántsem ez idegesíti fel a legjobban. Az azonban könnyen kihozza a sodrából, ha szétszedik a házasságát, de ennek a kezelésére is megtalálta már a legjobb módszert.

Az úszóbotrány már több mint egy hete tart, záporoznak minden oldalról a közlemények. Hosszú Katinka először lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, majd több úszótársával együtt 7 pontban foglalták össze követeléseiket, ami a többi között tartalmazta az egész vezetőség cseréjét. Ilyen eseménydús hét után készített interjút D. Tóth Kriszta Hosszú Katinkával, aki az úszószövetséggel kapcsolatos vitáról már nem is akart többet elmondani, mert úgy érezte, mindent elmondtak, amit szerettek volna.

Hosszú Katinka: "Ha engem feldühítenek, azt én felhasználom a medencében" Forrás: Facebook

A férjéről azonban szívesen beszélt Hosszú Katinka, mert őt és a kapcsolatukat is sok támadás érte, főként az olimpia alatt. Az úszónő elmondta, hogy Shane a világ legjobb edzője, és ha nem lenne, ő nem is úszna.

Azonban a stabil lábakon álló házasságuk ellenére őt mindig felbőszítik a szerelmük elleni ostromok.

"Jöttek ki olyan cikkek, amik nem voltak pozitívak a mi kapcsolatunkkal kapcsolatban, és azon nagyon felhúztam magam. Viszont jókor jött.

Ha engem feldühítenek, azt én felhasználom a medencében,

és tulajdonképpen lemostam a vállamról azt a koszt, ami rátettek" – árulta el Hosszú Katinka. Hozzátette, nem egyszerű kezelni ezt, hiszen az emberek nem ismerik Shane-t, de fenntartásokkal állnak hozzá, mivel külföldi. "Szerintem mindenkinek jobban fáj, ha egy szerettét bántják" – mondta az úszónő.

Magyar hírességek, akik 40 éves koruk után vállaltak gyermeket http://www.life.hu/sztarok/20161122-edesanyak-akik-negyven-eves-koruk-utan-szultek-liptai-claudia-es-jakupcsek-gabriella.htmlEgy újszülött érkezése mindig nagy öröm a családban. Vannak, akik fiatalon, mások kicsit később vállalják be, hogy bővüljön a család. A magyar sztárvilágban több olyan édesanya is van, aki a negyedik X után hozta világra a gyermekét. TV + Sztárok--VV Zsolti Dávidot hívta ki harmadik párbajozókénthttp://www.life.hu/sztarok/20161124-vv-zsolti-davidot-hivta-ki-a-hetvegi-parbajra.htmlHatalmas változások vannak a ValóVilág powered by Big Brother című műsorában: ezúttal nem ketten, hanem hárman párbajoznak a hétvégén. Mici, Dávid és Zsolti küzd meg egymással. TV + SztárokOrigoVárkonyi Andrea kocsija totálkárosra törthttp://www.life.hu/sztarok/20161124-varkonyi-andrea-es-bochkor-gabor-kocsija-totalkarosra-tort-a-kedd-delutani-balesetben.htmlVárkonyi Andrea az Árpád híd budai hídfőjénél ütközött kedden kora este. Az autó totálkáros lett, de a műsorvezető apróbb sérülésekkel megúszta. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoItt folytatnák Sebestyén Balázsékhttp://www.life.hu/sztarok/20161124-a-radio1en-folytatnak-sebestyen-balazsek-a-morning-showval.htmlAhogy arról tegnap hírt adtunk, videoüzenetben jelentkezett be a Facebookon Sebestyén Balázs, szavaiból arra lehetett következtetni, pontosan tudják, hol folytatják tovább rádiós munkájukat. TV + SztárokOrigoNem ünnepli együtt a hálaadást Meghan Markle és Harry herceghttp://www.life.hu/sztarok/20161123-nem-unnepli-egyutt-a-halaadast-meghan-markle-es-harry-herceg-aki-epp-a-karib-tersegben-van.htmlAz amerikai Meghan Markle számára bizony nagyon fontos ünnep a hálaadás, Harry herceg azonban nem lesz a lánnyal az első ilyen alkalommal. TV + Sztárok--Mexikóban nyaral Catherine Zeta -Jones és Michael Douglas - fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20161123-mexikoban-nyaral-catherine-zeta-jones-es-michael-douglas.htmlHázassági problémák ide vagy oda, Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones kiruccantak egy kicsit, méghozzá Mexikóba, ahol fotók is készültek a hollywoodi sztárpárról. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.