Újra együtt van 22 évvel fiatalabb exével Zalatnay Cini

újrakezdés Zalatnay Cini szerelem férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenkét év után újra dúl a szerelem az énekesnő és volt férje, Márton Csaba között. 

Ugyanúgy ugratják és ölelik egymást, mint 12 évvel ezelőtt, pedig azóta történt néhány dolog Cini életében. Egykori férjével a 22 év korkülönbség ellenére is boldogságban, szerelemben éltek, amíg

Csaba faképnél nem hagyta a bajba jutott énekesnőt.

Amikor Cini körül kezdtek felgyülemleni a tartozások, Csaba Amerikába költözött, hogy plusz pénzt keressen, és ezzel segítse feleségét. Ám amikor a sztárénekesnőt börtönbe zárták, a férje felszívódott. Egészen mostanáig nem is lehetett hallani róla. A közelmúltban azonban egyszer csak megcsörrent Cini telefonja, és egy ismerős hang szólt bele.

Zalatnay Sarolta szívét ismét elrabolta egykori szerelme Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

„Meghallottam a hangját, úgy dobogott a szívem, hogy majd kiesett, és egy pillanat alatt leizzadtam. Mindössze annyit kérdeztem: most hol vagy?” – mesélte izgatottan Cini a Hot! Magazinnak.

Így éledt újjá az egykori hatalmas szerelem. Persze mindenekelőtt muszáj volt rendezniük a múltbéli eseményeket, hiszen Cinit nagyon megviselte, hogy kedvese ilyen könnyedén lemondott róla. Kilenc évig tartó kapcsolatuk utolsó szakaszában sok vita és veszekedés volt közöttük, de ettől függetlenül Cini úgy érezte, hogy nem lehet vége búcsú nélkül.

Márton Csaba archív felvételen Forrás: Youtube

Az egykori férj elismerte, hogy akkor hagyta cserben szerelmét, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, ám most újra itt van, hogy boldoggá tegye az asszonyt, és elszántabb, mint valaha.

„Soha többé nem akarom elveszíteni Cinit!”

– így summázta az érzelmeit.

Egyikük sem tudja hová vezet a kapcsolatuk, de Cini úgy érzi, hogy Csaba felbukkanása elégtétel a női hiúságának. Egyébként is mindig mindent megbocsátott a férfinak, hiszen a szerelem erősebb volt az összes haragjánál, most sincs ez másképp.

Pozitívan néznek a jövőbe, és rábízzák magukat a sorsra.

Magyar hírességek, akik 40 éves koruk után vállaltak gyermeket http://www.life.hu/sztarok/20161122-edesanyak-akik-negyven-eves-koruk-utan-szultek-liptai-claudia-es-jakupcsek-gabriella.htmlEgy újszülött érkezése mindig nagy öröm a családban. Vannak, akik fiatalon, mások kicsit később vállalják, hogy bővüljön a család. A magyar sztárvilágban több olyan édesanya is van, aki a negyedik X után hozta világra a gyermekét. TV + Sztárok--Hosszú Katinka: “Ha engem feldühítenek, azt én felhasználom a medencében”http://www.life.hu/sztarok/20161124-hosszu-katinkat-bantja-kapcsolatuk-tamadasa-de-a-duhet-felhasznalja-a-medenceben.htmlHosszú Katinkának híresen rossz viszonya van az úszószövetséggel, de korántsem ez idegesíti fel a legjobban. Az azonban könnyen kihozza a sodrából, ha szétszedik a házasságát a férjével, de ennek a kezelésére is megtalálta már a legjobb módszert. TV + SztárokOrigoHajdú Pétert még mindig gyötri a magányhttp://www.life.hu/sztarok/20161124-hajdu-peter-meg-nem-tud-ismerkedni-pedig-ostromoljak-a-nok.htmlNem szeret egyedül lenni Hajdú Péter, ezért nem is hagy sok szabadidőt magának. Minden napja be van táblázva mióta egyedülálló, ráadásul a nők is megkezdték visszaverhetetlen ostromukat, de hiába. A műsorvezető nem reagál a megkeresésekre, mert még nincs olyan állapotban. TV + SztárokOrigoVV Zsolti Dávidot hívta ki harmadik párbajozókénthttp://www.life.hu/sztarok/20161124-vv-zsolti-davidot-hivta-ki-a-hetvegi-parbajra.htmlHatalmas változások vannak a ValóVilág powered by Big Brother című műsorában: ezúttal nem ketten, hanem hárman párbajoznak a hétvégén. Mici, Dávid és Zsolti küzd meg egymással. TV + SztárokOrigoVárkonyi Andrea kocsija totálkárosra törthttp://www.life.hu/sztarok/20161124-varkonyi-andrea-es-bochkor-gabor-kocsija-totalkarosra-tort-a-kedd-delutani-balesetben.htmlVárkonyi Andrea az Árpád híd budai hídfőjénél ütközött kedden kora este. Az autó totálkáros lett, de a műsorvezető apróbb sérülésekkel megúszta. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoMexikóban nyaral Catherine Zeta -Jones és Michael Douglas - fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20161123-mexikoban-nyaral-catherine-zeta-jones-es-michael-douglas.htmlHázassági problémák ide vagy oda, Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones kiruccantak egy kicsit, méghozzá Mexikóba, ahol fotók is készültek a hollywoodi sztárpárról. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.