Kezdődik Sarka Kata és Hajdú Péter válópere

Forrás: Facebook/Hajdú Péter -
Sarka Kata válás válóper Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába minden próbálkozás, úgy tűnik, nem ússzák meg a válást bíróság nélkül.

Az elmúlt fél év kemény időszak volt a házaspár számára. Minden igyekezet ellenére mostanra annyira eltávolodott egymástól Sarka Kata és Hajdú Péter, hogy

a feleség már be is adta a válókeresetet.

Hajdú Péter és Sarka Kata nem ússza meg a válópert Forrás: Facebook/Hajdú Péter

Voltak próbálkozások, például gyermekük közösen ünnepelt születésnapja, vagy egy-egy rendezvény, ahol együtt jelentek meg, de ez mind kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megváltoztassa a felek között kialakult helyzetet. Kata egyik barátja szerint Péter hajlana a békülésre, de a nőben túl sok már a félelem – tudta meg a Best Magazin.

Sarka Kata Hajdú Péter Fotó: Schmidt Barbara/Life.hu

A felek már ügyvédeket is fogadtak, hiszen bőven van miről egyezkedniük. A legfontosabb napirend a gyermekek elhelyezése, amellyel kapcsolatban Kata csak azt látja járható útnak, ha mindkét csemetéjük felügyeletével ő rendelkezik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.