Wendler Enikő első helyezett lett New York egyik nagy zenei versenyén

Forrás: Virtuózok -
fuvolaművésznő New York Wendler Enikő verseny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
New York egyik nagy zenei versenyét a VIVO – International Youth Music Competition-t november 20-án rendezték meg. A rangos zenei versenyen első helyezett lett a Virtuózokban szereplő Wendler Enikő.

Négy korcsoportban versenyeztek egymással a világ számos országából érkezett ifjú muzsikusok a VIVO – International Youth Music Competition nevű megmérettetésen. Wendler Enikő, a Virtuózok 16 éves fuvolistája számos hazai és nemzetközi verseny után az első díjat hozta el a rangos eseményről!

Wendler Enikő első helyezett lett New York egyik nagy zenei versenyén Forrás: Virtuózok

Enikőre további feladatok várnak New Yorkban, hiszen

első díjasként meghívót kapott 2016. december 4-re, a Merkin Concert Hall-ba, hogy vegyen részt a nyertesek koncertjén.


Enikő 9 évesen kezdett fuvolázni Marosné Kovács Tünde növendékeként Győrben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Konzervatóriumában Romos Zsolt tanítványa. 2016-ban felvételt nyert a bécsi Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába, ahol zenei fejlődését Prof. Esther Auch és Prof. Doris Nicoletti irányítják.

Ma van a Black Friday és a Ne vásárolj semmit nap ishttp://www.life.hu/news/20161125-november-25en-van-a-ne-vasarolj-semmit-nap-es-a-black-friday.htmlMár Magyarországon is több mint másfél évtizede hirdetnek egy napos fogyasztói böjtöt november utolsó péntekjén. Idén ez egybeesik a Black Friday-jel, ami köztudottan arra hivatott, hogy tömegeket csábítson a boltokba! News--Plüssmackót küldött Harrison Ford egy pesti kávézónak http://www.life.hu/news/20161124-harrison-ford-imadja-a-magyarokat-hiszen-macit-kuldott-egy-fiunak.htmlÚgy tűnik a magyar vendéglátás és az emberek szeretete örökre levette a híres színészt a lábáról. News--Micsoda nő! A 205 centi magas Aly Stoszt Godzillának is becézik http://www.life.hu/news/20161123-a-205-centi-magas-aly-stoszt-godzillanak-is-becezik.htmlHihetetlen méretekkel rendelkezik a 27 éves Ali Stosz: a lány már 12 évesen 190 centi magas volt, ám itt nem állt meg a növekedése. News--Mégsem a 9 éve eltűnt Madeleine McCann került előhttp://www.life.hu/news/20161123-majdnem-megtalaltak-az-eltunt-madeleine-mccann.htmlEgy hajléktalan lányról gondolják, hogy ő az eltűnt Madeleine McCann. NewsOrigoÓriási villanások az éjszakai égboltonhttp://www.life.hu/news/20161123-senki-nem-tudja-mi-lehet-az-eros-feny-az-egen.htmlVakító fényjelenség teszi izgalmassá Florida népét. Találgatják, hogy mi lehet a magyarázata. News--Elképesztő felvétel került elő a jetiről http://www.life.hu/news/20161123-o-a-jeti-fura-video-kerult-fel-a-kozossegi-oldalra-nezd-meg-te-is.htmlBár már sokan akarták bebizonyítani a lény létezését, eddig még senkinek sem sikerült. Most újabb felvétel került napvilágra a misztikus jetiről. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.