Fenyő Iván hét évnyi száműzetés után visszatér a képernyőre

Fotó: Pozsonyi Janka -
képernyő Fenyő Iván
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem 7 évre vonult vissza Fenyő Iván, ebben az időszakban nem volt látható a képernyőn. Ennyi idő után azonban most visszatér, és azt is elmeséli, hogy mi történt vele az elmúlt időszakban. A színész életében most minden a legnagyobb rendben van, rátalált élete szerelmére is, aki mindenben támogatja.

Fenyő Iván közel hét évre elvonult, nem volt látható a képernyőn. Hiába lételeme a filmszínészet, saját bevallása szerint egy belső-külső kényszer hatására hosszú időre szakítania kellett szenvedélyével. Közben a spirituális elmélyülésre koncentrált, és a korábbi nőfaló életmódjával ellentétben megállapodott. Jelenleg boldog párkapcsolatban él, és kedvese mindenben támogatja annak ellenére, hogy nem könnyű az ismert színésszel.

7 évnyi száműzetés után visszatér a képernyőre Fenyő Iván Fotó: Pozsonyi Janka

Fenyő Iván azonban most visszatér a képernyőre, mert úgy érezi, most jött el az ideje és azért, mert szerinte neki nem az a célja, hogy visszavonult életet éljen. "Nekem nem az a dolgom, hogy egy aszkéta életet élő spirituális valami legyek. Érzem, hogy elég. Nem a spiritualitásból. Nem ennek van vége. Valaki kérdezte is, hogy "Iván, ez valami divat?". Ez nem tud divat lenni.

Nekem a filmszínészkedés a lételemem. De ettől elvonultam egy 5-7 évre.

Ami nem direkt volt, csak valahogy mintha rákényszerített volna az élet, hogy nekem ez most nem kell. Mint amikor nem akarsz elválni a feleségedtől, de ő elhagy; amikor nem akarod elengedni az anyádat, de ő meghal; amikor nem akarsz magadba nézni, hogy miket rontottál el, de egyszer csak rákos leszel és el kell gondolkoznod az életeden.

Ilyen az, amikor az élet belelök egy ilyen szituációba, ha beszarsz, akkor sem tudsz mit csinálni,

csak azzal tudsz foglalkozni" - mondta Fenyő Iván a Lakástalkshow műsorvezetőjének. Hozzátette, nem tartja szükségesnek, hogy spirituális élményeiről beszéljen.

Fenyő Iván visszatér Fotó: Pozsonyi Janka

Az ő célja az önkifejezés. "Nem érzem, hogy nekem erről kellene beszélnem, hogy elmondom, megszólított egy búzafű, mire mindenki azt mondja, hogy ez bolond.

Nekem most a színészet a dolgom, az okoz örömet.

Attól nem kell elszállni, mert sokan ismernek. Sztár vagy? Jaj, oké, tök jó. Attól sem kell elszállni, hogy sok a pénzed. Sok a pénzed? Oké. Sokan szeretnek és sok lány le akar veled feküdni...Ezektől már nem tudnék elszállni" - véli a színész.

Fenyő Iván durván beszólt a nőknek: "Lotyóként viselkedtek!"

Fenyő Ivánnál kiverte a biztosítékot, hogy egyre több nő a külsejével akar érvényesülni: kurvoidnak nevezte őket a Facebook-oldalán. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.