Kis Grófo regált Szabó Zsófi szavaira

Forrás: Facebook/Kis Grófo -
Kis Grófo Szabó Zsófi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy már megírtuk, Szabó Zsófi bocsánatot kért az Frizbiben Kis Grófora tett kijelentése miatt. A műsorvezető élő Facebook-videóban magyarázkodott, amelyben párjáról, Kiss Zsoltról is vallott és arról is beszélt, hogy a történtek óta Grófóval is beszélt már. 

De miből lett a félreértés? A Frizbiben Hajdú Péter idézte Kis Grófó édesapjának szavait: "Nálunk abszolút nem szokás, hogy a férfi házimunkát végezzen, a nő pedig nem dolgozhat. De olyanról sem lehet szó, hogy az asszony nélkülünk elmenjen mondjuk mulatni. Ha bármilyen vendégünk van, nem ülhet az asztalunkhoz. Neki az a dolga, hogy kiszolgáljon minket". Zsófi a fenti mondatokra reagált, azt mondta, ha tényleg úgy van, hogy náluk másodlagosak a családban a nők, akkor szégyent hoznak a cigányságra. Később bocsánatot kért félreérthető kijelentése miatt és elmondta, azóta már Kis Grófoval is beszélt.

Kis Grófo Forrás: Facebook/Kis Grófo

"Én úgy gondoltam, hogy jóban vagyunk, de nem láttam még ezt a műsort, ezért sem szeretnék rosszat mondani rá. Majd felhívom, és megkérdezem tőle" – nyilatkozta a Blikknek az énekes, valószínűleg még Zsófi videóüzenete előtt.

Szabó Zsófit bántották, hogy cigány fiút választotthttp://www.life.hu/sztarok/20161201-szabo-zsofi-ferje-zsolt-cigany-szarmazasarol-beszelt.htmlHajdú Péter Frizbijében vendégeskedett Szabó Zsófi, aki ott kis Grofó állítólagos nyilatkozatáról is véleményt formált. Azt mondta, ha tényleg úgy van, hogy náluk másodlagosak a családban a nők, akkor szégyent hoznak a cigányságra. Később bocsánatot kért félreérthető kijelentése miatt. TV + Sztárok--VV8 - A hármas párbaj győztese Dávid letthttp://www.life.hu/sztarok/20161127-a-valovilag8-harmas-parbajanak-gyoztese.htmlAhogy megírtuk, a ValóVilág hármas párbajából elsőként, még a villában Mici esett ki 15 százalékkal A srácok, Zsolti és Dávid a stúdióban küzdöttek meg egymással. A nézők úgy döntöttek, hogy az egykori orvostanhallgató játszhat tovább a 36 millió forintért. TV + SztárokOrigoHajdú Péter bevallotta, hogy négy hónapja nem volt intim közelségben egyetlen nővel semhttp://www.life.hu/sztarok/20161127-hajdu-peter-kasza-tibinek-vallott-az-elmult-4-honaprol-sarka-katarol-csaladrol-a-kasza-taxiban.htmlHajdú Péter Kasza Tibinek vallott az elmúlt négy hónapról és Sarka Katáról, valamint a családról, a múltbeli hibákról és a jövőképéről a Kasza Taxiban. Videó. TV + SztárokOrigoVV Vivi: "Engem annyit bántottak, mert mindig egy lúzer voltam"http://www.life.hu/sztarok/20161127-valovilag8ban-vv-vivien-kiborult-vv-zsolti-parbaja-miatt.htmlAz RTL II-n szombaton este láthattuk a ValóVilág még játékban lévő szereplőinek legutolsó buliját. Mivi és Vivien elérzékenyültek: Krisztián barátnője a vasárnapi eredménytől függetlenül a játék végét siratta, Vivi pedig attól rettegett, mi lesz, ha nem Zsolti jön vissza. TV + Sztárok--Mici, Zsolti vagy Dávid? - Ki térjen vissza a villába?http://www.life.hu/sztarok/20161127-valovilag-mici-zsolti-vagy-david-nyerje-a-parbajt.htmlA ValóVilágok történetében vasárnap este láthatunk először hármas párbajt. Ez azt jelenti, hogy Mici, Zsolti és Dávid közül csak egyikük térhet vissza a villába. Az előzetes szavazásállás szerint valaki nagyon lemaradt, a különféle oldalak kommentelői pedig nem győznek kardoskodni kedvencük mellett. TV + Sztárok--XXI. századi lovag - Pintér Tibor nekiment a kedvesét kritizálóknakhttp://www.life.hu/sztarok/20161127-pinter-tibor-megvedte-acs-beat-akinek-nekiment-sarka-kata-es-kasza-tibi.htmlA Facebookon bonyolódott szóbáltásba Sarka Kata és Pintér Tibor új kedvese, Bea. Az ok, egy félreérthető Mokka-beli beszélgetés volt. Most a színész is hozzászólt a történtekhez és arra kéri a kritikus celebritásokat, ne bántsák a kedvesét naiv bakijáért, amiért ő egyáltalán nem neheztel. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.