Az Iszlám Állam újabb terrortámadásokat tervez Európában

Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye -
Iszlám Állam karácsony terrortámadás merénylet Európa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A civil lakosság lehet veszélyben, az Iszlám Állam ugyanis a társadalom megfélemlítésével kívánja elérni céljait és az Europol szerint nagy a valószínűsége annak, hogy újabb támadások sújthatják Európát.

Nagyon valószínű, hogy újabb támadásokat tervez Európa ellen a ISIS nevű terrorszervezet. Erről adott tájékoztatást az európai uniós tagországok hágai székhelyű rendőri együttműködési szervezete, az Europol. A legfrissebb jelentések szerint főként azok az országok vannak veszélyben, amik részt vesznek a Szíria és Irak területén tevékenykedő Iszlám Állam legyőzésében, de a karácsony közeledte miatt máshol is támadhatnak.

Újabb terrotámadás rázhatja meg Európát Forrás: AFP/Ahmad Al-Rubaye

"Magyarországon alapvetően alacsony a terrorfenyegetettség. Ám

a karácsony fokozott veszélyforrást jelent, mert a dzsihadisták számunkra fontos szimbólumkra csapnak le,

így keresztény ünnepeken támadhatnak" - közölte a Blikkel Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. A titkosszolgálat pedig arról adott tájékoztatást, hogy az Iszlám Állam több tucat embert irányít Európában, akik képesek terrortámadások elkövetésére. A beszámolók szerint a terrorszervezet megtalálja és több esetben arra buzdítja a társadalom peremére sodródott vagy mentálisan terhelt fiatalokat is, hogy a nevében támadásokat kövessenek el.

A civil emberek lehetnek veszélyben:

korábban ugyanis főként a katonai és rendfenntartó erőket célozta meg a terrorszervezet, ma azonban már a lakosságot veszi célba, mivel meg akarja félemlíteni a társadalmat - írja az MTI.

Teréz körúti robbantás: A sebesültek családja mesélhttp://www.life.hu/news/20161205-a-terez-koruti-robbantas-aldozatai-lelki-traumat-szenvedtek.htmlA Teréz körúti robbantás áldozatainak hozzátartozói meséltek a két egyenruhás állapotáról. News--Súlyos betegség után meghalt Dévényi Ádámhttp://www.life.hu/news/20161205-devenyi-adam-sulyos-betegseg-utan-halt-meg.htmlKomoly betegsége legyőzte Dévényi Ádámot, aki nemcsak dalszerző és énekes volt, hanem szövegíró és grafikus is. Legtöbben a Rolls- és a Bikini-átdolgozásai révén ismerhetik a dalait. Halálával hatalmas veszteség érte a magyar könnyűzenét. NewsOrigoSaját családja előtt lett öngyilkos a lány, akit az interneten zaklattakhttp://www.life.hu/news/20161204-sajat-csaladja-elott-lett-ongyilkos-a-lany-akit-az-interneten-zaklattak.htmlAz egész családja szeme láttára halt meg az a 18 éves texasi lány, akit hónapokig zaklattak a közösségi oldalakon. NewsThinkstockA 14 éves fiú az anyjával és a testvérével is végzett, majd mindent az apjára kenthttp://www.life.hu/news/20161204-a-14-eves-fiu-az-anyjaval-es-a-testverevel-is-vegzett-majd-mindent-az-apjara-kent.htmlA 14 éves brit kamasz, Jacob Remley akkor végezte ki az édesanyjét és az öccsét, amikor azok aludtak. A gyilkosságok elkövetés után felhívta a segélyhívót, és azt hazudta, hogy az apja ölte meg szeretteit. A gyilkos fegyert el is rejtett az apa párnája alá. NewsThinkstockÁmokfutó lövöldözött Finnországbanhttp://www.life.hu/news/20161204-halalos-kimenetelu-lovoldozes-volt-finnorszagban-amokfuto.htmlAgyonlőttek három embert a finnországi Imatra városának egyik étterme előtt. Mindhárom áldozat nő volt - közölte vasárnap a rendőrség, hozzátéve, hogy a bűnüggyel kapcsolatban őrizetbe vettek egy 23 éves helyi férfit.News--Eltűnt egy 12 éves kislány - Teljes erővel keresik a rendőrökhttp://www.life.hu/news/20161204-eltunt-egy-12-eves-kislany-teljes-erovel-keresik-a-rendorok-zimnyi-vanessza.htmlA rendőrség a lakosság segítségét kéri egy 12 mezőkövesdi lány eltűnése ügyében.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.