Lagzi Lajcsi elképesztő dolgot tett: erre senki sem számított!

Forrás: MTI/Lakatos Péter -
békülés Kis Grófo Jolly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy éve veszett össze a két mulatóssztár, ugyanis Kis Grófo nem jelent meg egy londoni koncerten. Jolly megfogadta, sosem énekel többet társával, de az újév őket is összehozta. Persze kellett ehhez a béküléshez is közreműködő: Lagzi Lajcsi győzte meg őket, hogy ássák el a csatabárdot.

Nagyon összeveszett tavaly januárban a két mulatóskirály, mivel

Kis Grófo cserbenhagyta kollégáit.

Nem jelent meg egy londoni koncerten, ezért Jolly úgy döntött, nem énekel többet társával. A harag egy évig tartott, Lajcsinak azonban sikerült kibékítenie őket. Ő ugyanis – a többi mulatószenésszel együtt – nagy közös koncertre hívta őket. Sikerült meggyőznie Jollyt és Kis Grófót arról, hogy ássák el a csatabárdot, és kezdjék az új évet tiszta lappal és egy hatalmas bulival.

Kis Grófo és Jolly kibékültek hála Lagzi Lajcsinak Forrás: Pozsonyi Roland

Annyi idő után először hallhatók eredeti formájukban a közös slágereik, ugyan a No roxa áj című daluk nem egészen az övék. Ennek ellenére persze mindenki örül a békülésnek. "Büszke vagyok rá, hogy sikerült összehoznunk egy ilyen bulit. Ennek örömére kértem fel az előadókat, köztük Grófót és Jollyt is, hogy sérelmeiket hátrahagyva örömzenével indítsuk az évet"mondta a Blikknek Lajcsi. Kis Grófo is hasonlóan vélekedik. "Örülök, hogy a londoni félreértés után ismét jóban vagyunk, és reméljük, a közönség is élvezni fogja a slágereinket" – mondta az énekes.

Meghalt Klapka Györgyhttp://www.life.hu/sztarok/20170104-meghalt-klapka-gyorgy-88-eves-volt.htmlNéhány nappal születésnapja után otthonában hunyt el Klapka György. TV + Sztárok--Továbbra is dúl a szerelem az RTL sztárjai között: Intim fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170104-kozos-intim-fotot-posztolt-vv-mici.htmlÚgy látszik a szerelmesek továbbra sem tudnak betelni egymás nélkül. TV + SztárokOrigoBotrány! Szabályszegés miatt zárták ki A Dal egyik versenyzőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20170104-szabyestet-szabalyszeges-miatt-zartak-ki-a-dalbol.htmlA Dal 2017 című műsor január 14-én, 19.30 órakor indul a Duna televízión. Sokak kedvencét, Szabyestet, aki korábban igencsak lelkesen nyilatkozott, viszont kizárták.TV + Sztárok--Nem semmi! Mihalik Enikő lehet az év playmate-jehttp://www.life.hu/sztarok/20170104-mihalik-eniko-lehet-az-ev-playmate-je-a-playboy-szavazasan-2017-ben.htmlA nyuszis magazin weboldalán már lehet voksolni, ki legyen az idei év playmate-je. Jó hír, hogy Mihalik Enikő is az esélyesek közt van.TV + SztárokOrigoMariah Carey nem hibáztatja magát a szilveszteri baki miatthttp://www.life.hu/sztarok/20170104-mariah-carey-masokat-hibaztat-a-balul-elsult-koncert-miatt.htmlMariah Carey számára nem indult valami fényesen 2017, ugyanis az újévi koncertje bakik tömkelegével zajlott, amiért az énekesnő másokat hibáztat. TV + SztárokAFPElső közös karácsonyukat töltötte együtt Pintér Tibor és szerelmehttp://www.life.hu/sztarok/20170104-elso-kozos-karacsony-pinter-tibor-es-szerelme.htmlPintér Tibor és párja, Ács Beatrix túlvannak első közös karácsonyukon. Erről meséltek élő adásban. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.