Ennyifelé oszlik Klapka György hagyatéka: 2 milliárdnyi vagyont kell szétvagdalni

Fotó: Nagy Attila [origo] -
Klapka György vagyon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hirtelen hunyt el a milliárdos üzletember, Klapka György. Rengetegen gyászolják az Aranyembert, aki még nem készült a halálra, előre tervezett. Ennek ellenére folyamatosan frissítette végrendeletét, így az is megvan, hányfelé oszlik majd Klapka vagyona.

Szerda reggel még a Mokkában vendégeskedett Klapka György, az életéről mesélt, délután azonban váratlanul elhunyt. Sem a család, sem a barátai nem számítottak arra, hogy az üzletember ilyen gyorsan távozik az élők sorából, ő maga sem. Ennek ellenére a végrendeletét folyamatosan karbantartotta. Szükség is volt rá, hiszen hatalmas vagyont halmozott fel: 2 milliárdnyit kell elosztani.

Ötfelé oszlik majd Klapka György 2 milliárdos vagyona Fotó: Nagy Attila - Origo

A Bors úgy tudja, az utolsó módosítás szerint felesége és négy gyermeke között oszlik majd el a vagyon. "Azt akarom, ha meghalok, rend legyen a rokonok között. Minden apró részletre mindig figyelek, még

arról is gondoskodtam, hogy halálom után biztosan megkapják a jogosultak a nekik járó igazságos hányadot.

Kijelöltem rá egy embert, aki felügyeli majd, hogy az örökség elosztása és felhasználása körül minden rendben menjen. Úgy intéztem, hogy a vagyonom jó és egyben hozzáértő kezekbe kerüljön. Ezért száll például a dióültetvényem a feleségemre" – mondta korábban az üzletember.

Klapka Györgyhöz szólt Mary Zsuzsi búcsúlevele

Mary Zsuzsi búcsúlevelet írt Klapka Györgyhöz, ám ez idáig erről senki sem tudott. Halálának 5. évfordulója előtt pár nappal került elő az iromány, amelyből Klapka idézett. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!
Lebuktak: 25 éves fiújával fotózták le az 58 éves Madonnáthttp://www.life.hu/sztarok/20170105-25-eves-fiujaval-fotoztak-le-az-58-eves-madonnat-aboubakar-soumahoro.htmlTavaly március óta kering a pletyka, miszerint Madonna egy 25 éves elefántcsontparti modellel mókázik. Nos, nem zörög a haraszt, a minap lencsevégre kapták a párocskát egy svájci síparadicsomban. TV + Sztárok--Sarka Kata már megtalálta az igazithttp://www.life.hu/sztarok/20170106-sarka-kata-mar-megtalalta-az-igazit-hajdu-is-tud-a-baratrol.htmlTegnap kiderült a fél éves hercehurva után, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata házassága végleg véget ért. Feladták, belátták, hogy nincs értelme tovább küzdeni, mindketten kijelentették, hogy el akarnak válni. TV + SztárokOrigoMagyar sztárok, akik a hitel csapdájába estekhttp://www.life.hu/sztarok/20170104-magyar-hiressegek-akik-nagyon-nehezen-tudjak-fizetni-a-hitelt.htmlSzinte naponta olvashatunk a médiában olyan híreket, melyek szerint egyre többen küzdenek az évekkel ezelőtt felvett hitelükkel. Ez alól a magyar hírességek sem kivételek, akik közül páran keményen megküzdöttek a bankokkal. TV + Sztárok--Hatalmas öröm: Zséda új albuma aranylemez letthttp://www.life.hu/sztarok/20170104-aranylemez-lett-zseda-uj-albuma.htmlNem csoda, hogy az énekesnő majd kiugrik a bőréből, hiszen új albuma rövid idő alatt aranylemez lett! Gratulálunk! TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoÍgy fest élete legdurvább napja után Sarka Kata: Fotók!http://www.life.hu/sztarok/20170105-sarka-kata-elete-legdurvabb-napja-amikor-veget-ert-a-hazassaga.htmlKijelenthetjük, hogy vélhetően ez a mai volt Sarka Kata életének legdurvább napja, hiszen ma végetért a házassága. Ezt ő maga nyilatkozta.TV + SztárokOrigoEltűnt Hajdú Péter kocsija: "Hová lett az autóm?"http://www.life.hu/sztarok/20170105-eltunt-hajdu-peter-musorvezeto-kocsija-mivel-ho-boritja.htmlNem lehet egyszerű a mai nap Hajdú Péter számára. Előszőr ő jelentette ki, hogy nem vár többet Katára, aztán Sarka Kata tette közzé, hogy véget ért a házassága. Mindezek tetejébe még az időjárás sem kímélte a műsorvezetőt. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.