20 év: Ennyit változtak azóta a "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" című film sztárjai

szereplők film Tudom mit tettél tavaly nyáron
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eltelt 20 év azóta, hogy megjelent a mindenki által ismert amerikai tinihorror, a "Tudom, mit tettél tavaly nyáron". Azóta a szereplők is változtak egy keveset. 

Te is szeretted? Te is féltél, amikor ültél a moziban, esetleg később, otthon a tévé előtt? Nem csoda, hiszen a négy fiatal történetét elmesélő tinihorror rendesen felborzolta a kedélyeket 1997-ben, amikor megjelent.

A nagy sikerre való tekintettel két alkalommal is folytatták a történetet, így a "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" trilógiává nőtte ki magát.

Olyannyira mély nyomot hagyott, hogy később több paródiát is készítettek a filmből. De vajon mi történt azóta a szereplőkkel? Akkoriban végzős gimnazistákat alakítottak, így érdemes lehet megnézni, hogy miként festenek most, azaz 20 évvel később.

Egy izgalmas galériával készültünk nektek, amelyben megnézhetitek Ryan Phillippe, Freddie Prinze Jr., Jennifer Love Hewitt és Sarah Michelle Gellar előtte-utána fotóját.

Szeretsz régi képeket nézegetni? Nézd meg mennyit változtak a Charlie Angyalai az évek során, vagy a Fresh-lányok 13 év alatt.

/1701/Tudom201711114520Tinédzserek voltak, mégis oltár elé álltak http://www.life.hu/sztarok/20170112-olivia-wilde-oltar-ele-allt-sztarok-akik-tinikent-lettek-menyasszonyok.htmlBár fiatalon az ember minden őrültségben részt vesz, egy házasság azért mégsem ez a kategória. Kedvenc sztárjaink közül azonban akadtak páran, akik elég korán az oltár elé vonultak a szerelmükkel. Nézzük, meddig tartottak ezek a románcok. TV + SztárokOrigoHódi Pamela kiakadt: "Le lehet mondani az esküvőt!"http://www.life.hu/sztarok/20170113-hodi-pamela-kiakadt-es-lefujna-az-eskuvot.htmlHódi Pamela ezúttal teljesen kiakadt és még az esküvőt is le akarta fújni... TV + SztárokOrigoHavas Henrik és Gesztesi csatározása folytatódik: a színész szerint sokat iszik a Tanár Úrhttp://www.life.hu/sztarok/20170113-havas-henrik-sokat-iszik-gesztesi-karoly-szerint.htmlHavas Henrik indított el lavinát Facebook-posztjával, azóta megy az adok-kapok. Ezúttal Gesztesi Károlyon volt a sor, és üzent is a Tanár Úrnak. A színész szerint Havas Henrik sokat italozik! TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huÁrpa Attila: "Inkább az országúti karambol mellett döntenék" http://www.life.hu/sztarok/20170113-arpa-attila-a-szinesznek-nagyon-sok-noi-rajongoja-van.htmlBár a színészt kemény férfinak ismeri az ország, az életben szívesen kikerüli a nőkkel folytatott vitákat. TV + SztárokFotó: Bielik István - OrigoSarka Kata nyilatkozott Hajdú Péter új barátnőjéről: a gyerekek is tudják, hogy vanhttp://www.life.hu/sztarok/20170113-sarka-kata-tovabbra-is-azt-allitja-hogy-hajdu-peternek-uj-baratnoje-van.htmlVégleg vége Sarka Kata és Hajdú Péter házasságának –ezt egybehangzóan állítja az egykori pár mindkét tagja. Abban viszont, hogy Hajdúnak van-e új barátnője, már ellentmondanak a nyilatkozatok. Hajdú leszögezte, hogy nincs, míg Kata folyamatosan arról nyilatkozik, hogy Peti már továbblépett, és talált valakit. TV + Sztárok--Jamie Foxx egy budapesti vécében: videó! http://www.life.hu/sztarok/20170113-jamie-foxx-budapest-igy-viccelodik-a-fovarosban-a-sztar-foto.htmlA legújabb Robin Hood-filmet Magyarországon forgató Oscar-díjas világsztár a Liszt Ferenc reptér férfivécéjében kezdett bele az ész nélküli videózásba. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.