December eleje óta keresik a 16 éves Máriót: segíts megtalálni

Forrás: Police.hu -
rendőrség eltűnt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
December elején tűnt el a soproni, hegykői gyermekvédelmi intézményből Márió. Engedély nélkül távozott, és azóta sem került elő. A rendőrség a lakosság segítségét kéri!

Több mint egy hónapja tűnt el a 16 éves Czigány István Márió. A soproni hegykői gyermekvédelmi intézetből ment el engedély nélkül, de azóta sem került elő. Semmilyen életjelet nem adott magáról a fiatal fiú, és eddig semmilyen intézkedés nem vezetett eredményre. Ezért kéri a rendőrség a lakosság segítségét.

Márió december 2-án tűnt el Forrás: Police.hu

Márióról mindössze annyit tudni, hogy 160 centiméter magas, normál testalkatú. Haja barna színű és kétoldalt felnyírt. Szeme szürkés.

A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit tud Márió tartózkodási helyéről, esetleg látta valahol a képen látható fiút, az jelentkezzen

a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú" zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét - írja a Police.hu.

Megtalálták a szilveszteri merénylőt: Íme, a tettes! http://www.life.hu/news/20170117-szilveszteri-merenylo-vele-volt-negyeves-fia-amikor-a-kommando-ratort.htmlA török rendőrség hétfő este elfogta a szilveszter éjszakai isztambuli merénylet feltételezett elkövetőjét. News--Ez a királyi család hivatalos vezetékneve: sokan nem tudják!http://www.life.hu/news/20170116-ez-a-kiralyi-csalad-hivatalos-vezetekneve.htmlSoha eszünkbe nem jutna teljes néven szólítani a királyi család tagjait, hiszen anélkül is pontosan tudjuk kikről van szó. Ti tudjátok, mi a vezetéknevük? News--Sebestyén Balázs segítséget kért: mobil házat szeretne venni http://www.life.hu/news/20170116-sebestyen-balazs-mobilhazzal-tamogatna-egy-csaladot.htmlSebestyén Balázs a közösségi oldalán tett közzé egy posztot, amelyben az emberek segítségét kéri egy nemes cél érdekében: egy bajba jutott családnak szeretne segíteni. NewsFotó: Adrián Zoltán - OrigoKomoly balesetet szenvedett Miklós Edit: 4 órán át műtötték http://www.life.hu/news/20170116-4-oran-keresztul-mutottek-miklos-editet.htmlVasárnap éjjel került sor a sürgős beavatkozásra, miután a Világkupa-harmadik helyezett sízőnk súlyos balesetet szenvedett edzés közben. News--Elhunyt Mercy Miki, a hazai mulatós zene királyahttp://www.life.hu/news/20170116-mercy-miki-a-mulato-sztar-hirtelen-elhunyt.htmlMég köszöntötte a hallgatókat, de a műsor tovább már nem folytatódott. Agyvérzést kapott a hazai mulatóssztár, Mercy Miki, és sajnos életét vesztette. Mindössze 51 éves volt. NewsThinkstockSzellem járt az új otthonuk kertjében – Fotó! http://www.life.hu/news/20170116-lefotoztak-a-kertben-olalkodo-szellemet.htmlA család azóta is magyarázatot keres a furcsa jelenségre, melyet a fényképezőgépük rögzített új otthonuk kertjében. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.