Elsős diákokkal csókolózott egy tanár

Forrás: Harris County Police -
molesztálás gyermek szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A houstoni általános iskola tanára három első osztályos kislányt is szexuálisan zaklatott. Először tagadta, később pedig nevetséges érvekkel magyarázta a tettét.

Pete Garcia Hernandez helyettesítő tanárként került kapcsolatba az első osztályos tanulókkal. Nem sokkal később három kislány szülei is azzal vádolták a pedagógust, hogy szexuálisan zaklatta a gyermekeiket.

A gyerekek azt vallották, hogy Hernandez az ölébe ültette őket, majd fogdosni kezdte a testüket és szájon is csókolta a kicsiket.

Pete Garcia Hernandez "véletlenül" csókolta meg a kislányokat Forrás: Harris County Police

A 49 éves férfi először tagadta az ellene felhozott vádakat, később azonban elismerte a tettét. Állítása szerint azonban minden teljesen véletlenül történt, mert beszéd közben a lányok arca túlságosan közel volt az övéhez:

"A nyelvem véletlenül belecsúszott a lányok szájába."

Az esetet mindenki furcsának találja, így amíg a nyomozás le nem zárul, a férfit eltiltották a saját körzetében való tanítástól - írta meg a Metro.

A közelmúltban letartóztattak egy nőt is, aki saját beteg gyermekét zaklatta szexuálisan.

Veronai buszbaleset: Az áldozatok és sérültek azonosítása még nem zárult lehttp://www.life.hu/news/20170128-veronai-buszbaleset-az-aldozatok-es-serultek-azonositasa-meg-nem-zarult-le.htmlAz áldozatok és a veronai kórházban ápolt súlyos sérültek azonosítása még nem zárult le - értesült az MTI pénteken. A balesetben elhunyt 16 áldozat, valamint a veronai Brogo Trento kórházban kezelt két súlyos sérült pontos azonosítása még folyamatban van. A családtagoktól vett DNS-minták vizsgálata egy milánói laboratóriumban zajlik, és előreláthatóan jövő héten zárul le. Ezt követően az olasz hatóságok engedélyezhetik az áldozatok hazaszállítását News--Még mindig egészségtelen a levegő Budapesten és az ország nagy részénhttp://www.life.hu/news/20170128-meg-mindig-egeszsegtelen-a-levego-budapesten-szallo-por.htmlTovábbra is országszerte magas a légszennyezettség. Északkeleten egyes településeken veszélyes, és több helyen - köztük Budapesten is - egészségtelen a levegő a szálló por magas koncentrációja miatt.News--Felüljáró pillérének ütközött egy teherautó az M1-es autópályán, meghalt a sofőrhttp://www.life.hu/news/20170128-feluljaro-pillerenek-utkozott-egy-teherauto-az-m1-es-autopalyan-meghalt-a-sofor.htmlFelüljáró pillérének ütközött egy takarmányszállító teherautó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Komárom után.News--Tragédia! Meghalt a világhírű "madárember"http://www.life.hu/news/20170127-ujabb-vilaghiru-madarember-halt-meg-a-kinai-tienmen-hegy-volgyeben.htmlÚjabb világhírű szárnyasruhás bázisugró zúzta halálra magát a kínai Tienmen-hegy völgyében, ugyanott, ahol 2013-ban Kováts Viktor, a szárnyasruhás bázisugrás magyar bajnoka halt meg edzés közben.News--Gyász: Elhunyt Zentai Anna színművésznő http://www.life.hu/news/20170127-elhunyt-zentai-anna-szineszno.htmlIsmét gyászol az ország. Életét vesztette Zentai Anna, híres magyar színésznő. NewsOrigo10 éven át rejtegette a holttestet a gyilkoshttp://www.life.hu/news/20170127-10-even-at-tarolta-a-holttestet-egy-hutoben-a-gyilkos.htmlElképesztő esetre bukkantak a német fővárosban: az elkövető 10 éven keresztül rejtegette hűtőjében a meggyilkolt idős férfi holttestét. Úgy tűnik nem csak az ő haláláért kell bíróság elé állnia. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.