Így még nem láttad Cinthya Dictatort és Horváth Évát

Forrás: VIASAT3/Hornyák Dániel -
Cinthya Dictator Horváth Éva Viasat 3
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt mondták, nem félnek semmitől, Cinthya Dictator és Horváth Éva azonban valószínűleg nem számítottak arra, ami a Sikítófrász ma esti adásában várt rájuk. A VIASAT3 parakaraokéjában a bogarak mellett patkányokkal is meg kellett küzdeniük, de az ijesztő feladatok elől a többi versenyző sem menekülhetett.

A szórakoztató vetélkedőben minden héten két háromfős celebcsapat verseng a zsűri kegyeiért és a végső győzelemért. Dolgukat nehezíti, hogy nemcsak énekelniük kell, hanem közben rendkívüli, néha ijesztő próbatételeket is ki kell állniuk. Ráadásul a zsűri tagjai, Dér Heni, Ganxsta Zolee és az Animal Cannibals sem biztos, hogy könyörületesek lesznek a résztvevőkkel.

A ma esti adásban a két csapat tagjai között az énekes Bebe, valamint a tehetségkutatókban feltűnt Csordás Ákos, Bűdi Szilárd és Ekanem Bálint mellett Horváth Éva és Cinthya Dictator is helyet kapott. Bár Cinthya az adás elején kijelentette, hogy semmitől sem fél, a kapott feladatokat látva már meggondolta magát.

Cinthya Dictator Forrás: VIASAT3/Hornyák Dániel
Horváth Éva Forrás: VIASAT3/Hornyák Dániel

Az, hogy a műsorvezető a hüllő után hogyan birkózik meg az ízeltlábúakkal, a Sikítófrász ma esti adásából kiderül.

Sikítófrász minden csütörtökön 21.00-kor a VIASAT3-on.

A nyuszis magazinnak dobta le ruháit VV Dórihttp://www.life.hu/sztarok/20170202-vv-dori-a-venezuelai-nyuszi-magazinban.htmlÖt éve bejutott a Playmate of the Year 12 döntőse közé, nemrég pedig a mexikói Playboy-villában járt Török Dóri, akit az ország a Való Világ7-ben ismert meg. TV + SztárokOrigo Sváby András: "Nem élek együtt a feleségemmel egy ideje"http://www.life.hu/sztarok/20170202-svaby-andras-nem-el-egyutt-a-felesegevel.htmlMár évekkel ezelőtt lehetett olvasni arról, hogy válságba került Sváby András házassága, most azonban maga a tévés mondta el Hajdú Péter műsorában: nem élnek együtt Enikővel. TV + Sztárok--A Fókusz helyett az Éjjel-nappal Budapestet adták az RTL Klubonhttp://www.life.hu/sztarok/20170125-a-fokusz-helyett-az-ejjel-nappal-budapestet-adtak-az-rtl-klubon-technikai-hiba-miatt.htmlTechnikai hiba miatt szerda este az RTL Klubon a Fókusz helyett az Éjjel-nappal Budapestet láthatták a nézők. TV + SztárokOrigoHajdú Péter követője buktatta le Sarka Katát - Ügyes!http://www.life.hu/sztarok/20170118-ujra-egyutt-sarka-kata-es-hajdu-peter-ugyanonnan-posztoltak-mindketten.htmlUgyanabból az irodából tett fel a Facebookra fotókat Sarka Kata és Hajdú Péter. Első látásra azt gondolnánk, a (volt) sztárpár a gyerekek miatt, esetleg békülési szándékkal találkozott, de egy szemfüles kommentelő kiszúrta, hogy valami nem stimmel a képekkel. TV + Sztárok--Így kell bohócot csinál a magamutogató üresfejű celebekbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170127-eliza-taylor-cotter-a-visszaterok-sztarja.htmlJennifer Lawrence után ismét nemes ellenfelet kaptak a közösségi média önimádó sztárhölgyei: Eliza Taylor-Cotter személyében itt van a hollywoodi álomgyár újabb megmondóembere! Az RTL Spike-on futó sikersorozat, A visszatérők sztárja az Oscar-díjas színésznőhöz hasonlóan a természetesség híve. Intelligens humorával kíméletlenül kifigurázza Miley Cyrust, Kylie Jennert, illetve a többi magamutogató celebet, akik szerinte téves nőideálokat kreálnak magukból.TV + SztárokOrigoKelemen Anna nagy vallomása: a nőkhöz is vonzódikhttp://www.life.hu/sztarok/20170112-kelemen-anna-nagy-vallomasa-a-nokhoz-is-vonzodik-de-nem-leszbikus.htmlKelemen Anna nem tagadja, vonzalmat érez a nők iránt is. Hozzátette, nem leszbikus, és nem akar nőkkel ágyba bújni. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.