Gesztesi Károlyt sokszor látják volt kedvesével: ő fuvarozza

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
ittas vezetés Gesztesi Károly jogosítvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gesztesi Károlytól ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát, így nincs könnyű helyzetben, már ami a közlekedést illeti. Talált azonban valakit, aki szívesen segít neki eljutni A-ból B-be! A volt párja fuvarozza.

Gesztesi Károlyt ittas vezetés miatt ítélték el, két évre el is vették a jogosítványát. Így nem ülhet volán mögé, ezért ki kellett találnia, hogyan jut el A-ból B-be. Korábban azt nyilatkozta, hogy természetesen ezentúl tömegközlekedni fog, valamint biciklire pattan, de ebben az időben az utóbbira nincs lehetősége.

Gesztesi Károlyt volt felesége fuvarozza Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Pedig még egy műtéten is átesett a színész azért, hogy kerékpárral járhasson. Régóta problémája volt Gesztesi Károlynak a térdével, de csak nemrég vette rá magát a beavatkozásra. Egy darabig azonban még nem biciklizhet, így találnia kellett valakit, aki a segítségére lesz ebben az átmeneti időszakban. Volt párja, három gyermekének édesanyja szívesen vállalkozott a színész fuvarozására. A Hot! magazinnak egy bennfentes nyilatkozott arról, hogy Niki sokszor segít a színésznek.

"Sokszor látjuk, hogy Niki hozza-viszi. Ez a legegyszerűbb, hiszen úgyis az ikerház másik felében lakik,

ráadásul átjáró is van a két oldal között. Ha Karcsinak szüksége van valamire, Niki tud a leghamarabb a segítségére sietni" – árulta el a magazinnak az ismerős. Hozzátette, régóta nem alkotnak egy párt, de megmaradt a színész és egykori párja között a szoros kötelék.

Tücsi kiadja fővárosi lakását: szerelme miatt Székesfehérvárra költözötthttp://www.life.hu/sztarok/20170202-tucsi-szekesfehervarra-koltozott-pasija-miatt.htmlTücsi komoly elhatározásra jutott: maga mögött hagyta a fővárosi életét és az itteni lakását is. A csinos műsorvezető Székesfehérvárra költözött, hiába dolgozik Budapesten. Elárulta, miért döntött úgy, hogy elhagyja a fővárost. TV + Sztárok--A nyuszis magazinnak dobta le ruháit VV Dórihttp://www.life.hu/sztarok/20170202-vv-dori-a-venezuelai-nyuszi-magazinban.htmlÖt éve bejutott a Playmate of the Year 12 döntőse közé, nemrég pedig a mexikói Playboy-villában járt Török Dóri, akit az ország a Való Világ7-ben ismert meg. TV + SztárokOrigo Sváby András: "Nem élek együtt a feleségemmel egy ideje"http://www.life.hu/sztarok/20170202-svaby-andras-nem-el-egyutt-a-felesegevel.htmlMár évekkel ezelőtt lehetett olvasni arról, hogy válságba került Sváby András házassága, most azonban maga a tévés mondta el Hajdú Péter műsorában: nem élnek együtt Enikővel. TV + Sztárok--Perverz zaklató szállt rá Rába Timi lányára, Ninárahttp://www.life.hu/sztarok/20170202-raba-timi-lanyat-ninat-facebookon-zaklattak.htmlPedofilnak tűnő férfi zaklatta az interneten keresztül Rába Tímea lányát. Nina törölte magát a közösségi oldalról. TV + Sztárok--Scarlett Morgan meztelenül osztogat főzési tippekethttp://www.life.hu/sztarok/20170201-scarlett-morgan-meztelenul-fozocskezik.htmlEz a hölgy aztán tudja, hogy mivel lehet feldobni egy unalmasnak tűnő főzést! Bár az kétséges, hogy mennyire tudnak arra figyelni amit mond, ha mindeközben nem visel ruhát. TV + Sztárok--Polyák Lilla fiatal szerelme, Gömöri Máté mellett talált újra önmagárahttp://www.life.hu/sztarok/20170201-polyak-lilla-gomori-mate-mellett-talalt-onmagara.htmlEgy éve él boldog párkapcsolatban Polyák Lilla és Gömöri Máté. A nagy korkülönbség ellenére remekül megvannak sőt, a színésznő gyermekei is imádják új apukájukat. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.