Állítják: Demcsák Zsuzsa a kollégájába szerelmes!

Forrás: TV2 -
Demcsák Zsuzsa szerelem kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyedülálló anyaként nevelte gyermekeit Demcsák Zsuzsa, régóta nem volt társ az életében. Az a hír járja azonban, hogy a műsorvezetőre is rámosolygott a szerencse: kollégájával szerettek egymásba.

Annyi egyedül töltött idő után igazán kijárna a boldogság már Demcsák Zsuzsának, lehet, hogy ez épp most jött el. Sokáig egyedülálló anyaként nevelte gyermekeit, ám úgy tűnik, változás állt be Demcsák Zsuzsa magánéletében. Már a munkahelyén is beszédtéma új kapcsolata, hiszen az illető is a csatornánál dolgozik.

Demcsák Zsuzsának új párja van? Forrás: tv2

A Story információi szerint a Gábor nevű úriember rendezőként dolgozik a TV2-nél, és több főbb műsorért is felel a csatornánál. A magazin természetesen megkereste Demcsák Zsuzsát is, aki nem tagadta, hogy közel kerültek egymáshoz, de szerinte félreértelmezik a kapcsolatukat, ugyanis ők csak barátok. Azt azért hozzátette, tudja, hogy pletykálnak róluk.

Tudom, hogy a TV2-ben is pletykálnak rólunk"

talán most jött el az a kapcsolat

Kiderült, ki Sarka Kata új szerelme: Hajdú Péter is tud rólahttp://www.life.hu/sztarok/20170209-kiderult-ki-sarka-kata-uj-pasija.htmlAz már egy ideje biztos, hogy menthetetlen Hajdú Péter és Sarka Kata kapcsolata, bár sokan szurkoltak nekik, ők a szétválás mellett döntöttek. Sarka Kata teljesen új életet kezdett, és ugyan eddig tagadta, hogy új párja volna, lefotózták egy férfival, aki állítólag az új szerelme. Hajdú Pétert nem lepte meg a hír. TV + Sztárok--Gábor Zsazsa férje bizarr szexuális életéről vallott emlékirataibanhttp://www.life.hu/sztarok/20170209-gabor-zsazsa-bizarr-szexualis-szokasok.htmlGábor Zsazsa még halála után is szolgáltatja a szaftos részleteket nem mindennapi életéről... TV + SztárokOrigo5 világhírű sztár rejtélyes halálesetehttp://www.life.hu/sztarok/20170207-sztarok-halalaval-kapcsolatos-osszefuggesek.htmlMikor egy igazán nagy sztár veszíti életét, elkerülhetetlen, hogy ne alakuljon ki egy-egy összeesküvés-elmélet a halálával kapcsolatban, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy miért hunyt el az illető. Íme öt sztár, akik őrült elméletek áldozataivá váltak. TV + SztárokAFPÍgy változott ketrecharcossá Gáspár Lacihttp://www.life.hu/sztarok/20170208-ketrecharcossa-valtozott-gaspar-laci.htmlGáspár Laci vérbeli ketrecharcossá változott és bizonyította, hogy modern kori gladiátorként is megállná a helyét a ringben. A Playback Párbaj házigazdája még az ütő- és rúgóerejét is lemérte.TV + SztárokOrigoAlekosz és Kiszel Tünde egy pár?http://www.life.hu/sztarok/20170208-alekosz-es-kiszel-tunde-egy-par.htmlAz Édes élet két emblematikus figurája kétségkívül Baukó Éva és Alekosz. Ha róluk van szó, a legbizarrabb és legelképesztőbb jeleneteket láthatjuk a tévé előtt ülve. Ezúttal viszont ismét sikerült mindenkit meglepniük... TV + Sztárok--Gór Nagy Máriát megcsalta egykori férje: “Egy darabig tűrtem”http://www.life.hu/sztarok/20170208-gor-nagy-mariat-megcsalta-egykori-ferje.htmlGór Nagy Mária és Bíró Ica a Mokkában vallottak a nyitott kapcsolatokról, és arról, mi a véleményük a megcsalásról. A színésznő beismerte, őt előző férje megcsalta. Viszonyáról annak idején a karácsonyfa alatt vallott a volt férje. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.