Sarka Kata már a nevét is megváltoztatta: ez sem köti többé Hajdú Péterhez

Sarka Kata név Hajdú Péter változtatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első válóperükön nem jelent meg Sarka Kata és Hajdú Péter, de az biztos, hogy ők már nem fognak kibékülni. A fiatal sztár, hogy még kevésbé kötődjön egykori férjéhez, már a nevét is megváltoztatta!

Nem mostanában fogják lezárni Hajdú Péter és Sarka Kata ügyét, válásuk sokáig elhúzódhat. Sarka Kata azonban nem akar addig várni, ha lehet, minden módon próbál elhatárolódni egykori kedvesétől. Elköltözött, külön dolgozik, és nemrég azt is eldöntötte, hogy nevet változtat. Hivatalosan ugyanis Hajdú-Sarka Katának hívták, ugyan ezt az újságok nem használták.

Sarka Kata nem Hajdú-Sarka többé Forrás: Sarka Kata / Facebook

Az irataiban azonban ez a név jelent meg, és úgy tűnik, Sarka Kata már nem akarta többé ezt a formát használni. Még a válóper lezárulása előtt névváltoztatási kérelmet adott be, amit el is bíráltak. Mostantól ismét a leánykori nevével szerepel a hivatalos dokumentumokon is. Ezt a hírt Sarka Kata is megerősítette.

"Ezt meg tudom erősíteni, de nem akarok róla beszélni"

árulta el a Borsnak Kata, akiről nemrég az is kiderült, hogy újra szerelmes! Ahogy azt a Life.hu is megírta, egy üzletemberhez kötik gyengéd érzelmek, ami Hajdú Pétert nem lepte meg.

Sarka Kata szerint Hajdú Péter fizetett újságírójával próbálja őt lejáratni

Sarka Kata máris reagált a ma róla megjelent hírre, miszerint egy bizonyos B. Istvánhoz fűzik komoly szálak. Főként Hajdú Péter "Nem lep meg a hír..." kommentjére reflektált. Kata állítja, hogy a volt férje újságírókat fizet, és próbálja őt rossz színben feltüntetni. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.