Évek óta tart Pécsi Ildikó és egykori menye között a harc, Pártos Csilla nem is adja fel. A művésznő azonban nem bírja már ezt a megpróbáltatást, kórházba is került nemrég. Addig kellene békülni, amíg lehet.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó harca tovább folyik: tavasszal újult erővel kezdődik el ismét a pereskedés. Pártos Csilla továbbra is rokontartást követel egykori anyósától, ha már annak fia nem tudott eleget tenni a tartásdíj-fizetési kötelezettségének. Pécsi Ildikó azonban már belefáradt a harcba, semmi mást nem szeretne, csak pihenni. Nemrég kórházba is került a művésznő, szerinte ennek a csatározásnak is köze van ahhoz, hogy megromlott az egészsége.

Pécsi Ildikó szeretné már lezárni a pereskedéstFotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA

"Most elsősorban pihenésre és nyugalomra van szükségem. De nem szeretek beteg lenni, és nem is szeretek beszélni róla. (...) Most tényleg azt kérem mindenkitől, hagyjanak pihenni" - mondta a Best Magazinnak a művésznő, aki reméli, hogy ez az egész ügy nem zsigereli ki őket teljesen. "Ma már csak abban reménykedem, hogy a pereskedés nem emészti fel teljesen az életünket" - tette hozzá. Éppen ezért ideje lenne pontot tenni az egésznek a végére, a lapnak azt mondta a színésznő, ő már szívesen békülne, amíg van rá lehetőség.