Kiskorú molesztálásával vádolnak egy férfit

Forrás: Getty Images/iStockphoto/NinaMalyna/Ninamalyna -
erőszak gyermekbántalmazás pedofília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A férfit szexuális erőszak és kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt ítélték el, de nem lett jogerős a büntetése.

2013 októberében már egyszer ítélet született az ügy kapcsán, 7 év fegyházbüntetést kapott a férfi, akit kiskorú molesztálásával vádoltak, de akkor az ügyészség súlyosbításért, a vádlott ügyvédje pedig felmentésért fellebbezett.

Az elkövető 2012 áprilisától élt együtt a kedvesével, illetve annak két unokájával.

"2013 júniusában, amikor az akkor ötesztendős kislány beteg volt, és nem ment óvodába, a vádlott legalább három alkalommal nemi szervét a gyermek szeméremtestéhez érintette" – jelentette ki a Debreceni Ítélőtábla.

A férfi titokban molesztálta az 5 éves gyermeket (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Később, 2013 szeptemberében ismét molesztálta a gyermeket. Ekkor az ölébe ültette, fogdosta és simogatta a kicsit, de ezt az élettársa észrevette, és kérdőre vonta a férfit, aki egyszerűen magyarázta meg a helyzetet:

azt mondta, akkor erőszakolja meg, amikor akarja.

A vádirat szerint a férfi számítógépén pornófilmeket is találtak, amelyeket rendszeresen megmutatott a gyerekeknek, ezzel veszélyeztetve erkölcsi és értelmi fejlődésüket – írta meg a 24.hu

A tárgyalások továbbra is zajlanak, egyelőre nincs végleges ítélet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.