Pápai Joci 13 éve külön alszik a feleségétől

Fotó: Adrián Zoltán - Origo -
feleség család Pápai Joci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pápai Joci egy interjúban elárulta, hogy már 13 éve nem alszanak együtt a feleségével, és már az életritmusuk is teljesen különböző.

Pápai Joci életét most többnyire az Eurovíziós Dalfesztiválra való felkészülés tölti ki, ami miatt rengeteget dolgozik. A Dal 2017 nyerteséről még a brit újságok is cikkeztek, jó esélyt látnak egy esetleges magyar győzelemre. A sztárok közül Majka sem tudta szó nélkül hagyni Joci sikerét.

Azonban nem ez az oka annak, hogy Joci és a felesége külön töltik az éjszakákat, hiszen ez már 13 éve így van. Az énekes elmesélése szerint akkor változott meg az életük, mikor megszülettek a gyerekeik.

Pápai Joci és a felesége különböző életritmusban élnek Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Mióta megszülettek a gyerekek, nem alszunk együtt a feleségemmel. Lehet, hogy már nem is tudnám megszokni, hogy éjszaka mellettem fekszik. Ő a kicsikkel aludt, engem pedig hagyott a másik szobában pihenni, aztán az életritmusunk is más" - írta meg a Story Magazin.

A 35 éves zenész elárulta, hogy estére a kedvese már általában nagyon fáradt az egész napos tennivalók miatt, ő pedig éjszakánként dolgozik a család házi stúdiójában.

Ezért nem kapta meg a jogosítványt Sarka Katahttp://www.life.hu/sztarok/20170223-ezert-bukott-meg-sarka-kata-a-forgalmi-vizsgan.htmlNem is gondolnánk, hogy Sarka Kata milyen apróság miatt nem tudta teljesíteni a forgalmi vizsga követelményeit: egy interjúban elárulta a bukás okát. TV + SztárokOrigoLagzi Lajcsi saját temetésére készülhttp://www.life.hu/sztarok/20170223-lagzi-lajcsi-sajat-temeteset-tervezi.htmlGalambos Lajos semmit sem bíz a véletlenre, még saját temetését is előre megtervezi ügyvédje segítségével... TV + SztárokOrigoTücsi és Sofron István kapcsolata tökéleteshttp://www.life.hu/sztarok/20170223-ilyen-tucsi-es-sofron-istvan-kapcsolata.htmlMár nyár óta tart Tücsi és Sofron István kapcsolata, de csak karácsonykor vállalták fel a nyilvánosság előtt. Kiderült, hogy köztük minden egy csapásra működött, bár az első lépést Tücsinek kellett megtennie. TV + Sztárok--Eminemtől Amy Winehouse-ig: sztárok, akik droggal küzdöttekhttp://www.life.hu/sztarok/20170222-sztarok-akik-rendszeresen-drogoztak.htmlÍme néhány híresség, akik komolyan szenvedtek valamilyen függőségtől. Közülük sokan életüket veszítették, de olyan is van, aki győzött a szenvedélyével szemben. TV + SztárokOrigoKate Hudson a vagány és játékos pasikat szeretihttp://www.life.hu/sztarok/20170223-kate-hudson-a-vagany-rosszfiukra-bukik.htmlKate Hudson bevallotta, hogy milyen férfiakat tart vonzónak, és azt is megtudtuk, hogyan viszonyul az ismerkedéshez. TV + Sztárok--Válásáról beszélt Nemcsák Károlyhttp://www.life.hu/sztarok/20170223-nemcsak-karoly-a-valasarol-beszelt.htmlNemcsák Károly magánélete a válása miatt az érdeklődés középpontjába került. Most őszintén mesélt arról, hogy élte meg ezt a helyzetet, mennyiben nehezítette meg az életét. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.