Nem Hajdú Péter az egyetlen közös pont Sarka Kata és Eszter életében

Forrás: Mudra László -
Sarka Kata Szunai Linda Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderül, hogy Hajdú Péter új barátnője, Eszter munkakapcsolatban, sőt, jó barátságban áll a Sarka Kata által nemrég mindennek lehordott Szunai Lindával.

Eszter operatív menedzserként dolgozik együtt a Miss World szépségverseny 2011-es győztesével, írja a Ripost. Bár Szunait Katáék választották meg anno Magyarország legszebb lányának, azóta Sarka és a szépségkirálynő között elmérgesedett a helyzet és a Facebookon csúnyán összeszólalkoztak.

Szunai Linda Forrás: Mudra László

„Szunai Lindára egyáltalán nem volt büszke senki, és nem szeretett vele dolgozni több ok miatt is. (...) Minden kolléga, és én is azzal példálózunk, hogy olyannak sosem szabad lennie egy szépségkirálynőnek, mint Szunai Linda. A hozzáállása a versenyhez és a társaihoz stb. A teljesítménye meg jóindulattal sem nevezhető teljesítménynek. Nekem erről ez a véleményem. Hiába szép valaki (kinek az, kinek nem), ha belülről rohad. Számomra ez a lány a szépségkirálynők karikatúrája, szégyen, hogy ő is annak nevezheti magát" – fejtette ki egy hónappal ezelőtt véleményét Sarka Kata.

"Sarka Kata, remélem, ennyi idősen, mint te, én már nem itt fogok tartani. Hogy a Facebookon szidok számomra teljesen érdektelen embereket" – vágott vissza Szunai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.