Gyászol a sportvilág! Elhunyt a Forma-1 legendás világbajnoka, John Surtees

John Surtees halál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvanhárom évesen meghalt John Surtees, aki a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, illetve a Forma-1-ben is felért a csúcsra.

A brit versenyező 1956 és 1960 között hét világbajnoki címet nyert motorversenyzőként a 350 és az 500 köbcentis kategóriában, majd ez után váltott a Forma-1-be, ahol egészen 1972-ig szerepelt, 1964-ben pedig világbajnoki címet nyert.

John Surtees a Hondában Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Oliver Multhaup

Surtees a Forma-1-ben 113 versenyen indult, hat futamon diadalmaskodott, és 24 alkalommal állt a dobogón. Ő volt az egyetlen versenyző, aki kettő és négy keréken is világbajnok lett.

9 év börtönre ítélték a lúgos támadó orvost http://www.life.hu/news/20170310-hosszu-evekig-lesz-bortonben-a-lugos-tamado.htmlA 2013-ban történt ügy a mai nappal véget ért. Megszületett az ítélet, mely szerint B. Krisztián 9 évet fog börtönben tölteni. Az ítélet jogerős. News--9 éves kisfiúval végzett a fiatal gyilkos http://www.life.hu/news/20170310-a-fiatal-ferfit-tobb-ember-halalaert-is-felelos-lehet.htmlA fiatal férfi brutális kegyetlenséggel végzett egy 9 éves kisgyerekkel, de azt nem tudni miért követte el a hidegvérű gyilkosságot. NewsOrigo2018-ban rekordszámú hosszú hétvégénk lesz http://www.life.hu/news/20170310-jovore-joval-tobbet-pihenhetunk-mint-eddig.htmlJó hír, hogy 2018-ban a naptári ünnepek szerencsésen fognak alakulni: jóval több időt tölthetünk pihenéssel, mint az elmúlt években. NewsThinkstock35 évesen vesztette életét Anthony Delhallehttp://www.life.hu/news/20170310-anthony-delhalle-motoros-35-evesen-vesztette-eletet.htmlHalálos balesetet szenvedett Anthony Delhalle ötszörös endurance-világbajnok motoros. News--Meggyilkolták és felgyújtották a magyar házaspárt Belize-benhttp://www.life.hu/news/20170310-meggyilkoltak-es-felgyujtottak-a-magyar-hazaspart-belize-ben.htmlEgy magyar házaspár összeégett holttestére találtak rá a rendőrök a közép-amerikai Belize-ben található kisvárosban, egy autóút mellett. Gyilkossági ügyben nyomoznak. NewsOrigoJustin Biebernek álcázta magát a tiniket zaklató férfihttp://www.life.hu/news/20170309-justin-biebernek-alcazta-magat-egy-bunozo.htmlVádat emeltek egy ausztrál férfi ellen, aki Justin Biebernek adta ki magát és tinédzsereket zaklatott az interneten. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.