Borbás Marcsi sokat küzdött azért, hogy gyereke születhessen

Forrás: Facebook/Borbás Marcsi -
Borbás Marcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Többen azzal "vádolták" Borbás Marcsi, hogy a karrierje miatt nem született gyereke. A Gasztroangyal műsorvezetője tiszta vizet öntött a pohárba. 

Marcsi D. Tóth Krisztának az Elviszlek magammal című műsorban beszélt arról, hogy már túl van élete legnehezebb időszakán. Elmondta, már feldolgozta, hogy nem lehetett gyermeke. Hozzátette, tíz évig egyáltalán nem akart erről beszélni...

"Nem szabad beleszólni senkinek az életébe, mert nem tudjuk, hogy milyen sebei vannak, mivel kell megküzdenie, mit kellett meggyászolnia, min ment keresztül. Csak annyit mondok, hogy én ezért nagyon sokat küzdöttem, nagyon sokat szenvedtem, és nem a karrierem miatt történt így. Épp ellenkezőleg: azért fordítottam ennyi energiát a karrieremre, hogy ne bolonduljak bele" – mondta el Marcsi. "Akinek sok gyerek adatott meg, amit én irigylek, azok valószínűleg a karrierre vágynak" – tette hozzá.

Borbás Marcsi Forrás: Facebook/Borbás Marcsi

Alekosz úgy érzi, Baukó Éva elárultahttp://www.life.hu/sztarok/20170308-alekosz-ugy-erzi-bauko-eva-elarulta-nelkule-folytatna-az-edes-eletet.htmlNem tudni, mi történt az Édes Élet két szereplője között. Alekosz hatalmasat csalódott Évában. TV + SztárokOrigoExkluzív! Rátonyi Krisztina kommentálja majd a kijevi Eurovízióthttp://www.life.hu/sztarok/20170308-ratonyi-krisztina-kommentalja-majd-a-kijevi-euroviziot.htmlA világ legrégebbi televíziós show-műsorát az elmúlt tíz évében Gundel Takács Gábor kommentálta a magyar nézőknek. A legendás riporter helyett idén új narrátor lesz. TV + SztárokOrigoÚj kedvese van Pintér Tibor exének, Ács Beatrixnakhttp://www.life.hu/sztarok/20170305-uj-kedvese-van-pinter-tibor-exenek-acs-beatrixnak.htmlCsak nemrégiben szakított Ács Bea és Pintér Tibor, de a lánynak máris új szerelme van, akit meg is mutatott a Facebookján. TV + SztárokOrigoEz a 76 éves Medveczky Ilona testének titkahttp://www.life.hu/sztarok/20170305-ez-medveczky-ilona-testenek-titka.htmlA táncművésznő a múlt hét végén ünnepelte a 76. születésnapját, barátai pedig bulit tartottak a tiszteletére. TV + SztárokOrigoÚjra Jennifer Anistonra nyomul Brad Pitt?http://www.life.hu/sztarok/20170305-ujra-jennifer-anistonra-nyomul-brad-pitt.htmlIlyen mostanában biztosan nem volt. Brad Pitt felköszöntötte születésnapján Jennifer Anistont. Arról is pletykálnak, hogy újra fel akarja csípni, de a színész egy barátja cáfol. TV + Sztárok--Így várja a tavaszt Liptai Claudia: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20170305-igy-varja-a-tavaszt-liptai-claudia-musorvezeto.htmlRég volt olyan év, és annyira hideg tél, hogy ennyire vártuk volna a tavaszt. Liptai Claudia a Facebookra feltöltött képével adott hangot ennek. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.