II. Erzsébet brit királynő palotaőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ötéves kisfiú imádja a palotaőröket annyira, hogy egyszer ő is az szeretne lenni. Meg is írta Erzsébet királynőnek, aki nem sokat várt a válaszlevéllel.

Az ötéves George odavan a palotaőrökért, ezt meg is írta II. Erzsébet királynőnek egy levélben. "Sokat tanultam rólad, a családodról és a katonáitokról. Anyukámmal sokat jártunk a palotánál, és én is szeretek úgy felöltözni, mint a palotaőrök" - írta a többi között levelében a kisfiú, aki hozzátette, ő is szeretne őr lenni, ha felnő.

Ennyire örült a kis George a levélnek Forrás: NORTHFOTO

Erzsébet, miután megkapta a kis George sorait, nem sokat várt a válasszal. Ugyan a válaszlevelet nem személyesen ő írta, nagyobb örömet így sem tudott volna okozni a kisfiúnak. Elég volt meglátnia a királyi pecséttel ellátott levelet ahhoz, hogy felviduljon. A királynő először is elnézést kért azért, mert nem ő írta a levelet, de mivel több százat kap naponta, képtelen mindegyikre válaszolni. Leszögezte azonban, hogy nagyon örült a kisfiú sorainak, annak pedig még inkább, hogy szeretne majd az őrséghez csatlakozni. A kedves sorokon kívül a levél mellé elküldtek néhány nyomtatvány is a kisfiúnak, melyek az őrök szigorú szabályait és menetrendjeit mutatják be - írja a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.