Muri Enikő lesz a Sugarloaf új énekesnője

Sugarloaf Muri Enikő énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő hírrel rukkolt elő a sztár: ő lesz a Sugarloaf új énekesnője.

Ahogy azt a Life.hu már megírta, a Budapesti Operettszínház kírúgta Muri Enikőt, mert a fiatal szépség a főigazgató, Lőrinczy György külön kérése ellenére fogadta el a TV2 Ázsia Expressz című realityműsorának ajánlatát.

Enikő reagált a kirúgásával kapcsolatos hírekre, és őszintén vallott a döntése hátteréről is. Úgy tűnik, ez a műsor sokaknak mozgatja meg a fantáziáját, ugyanis Ördög Nóra is sokat tanakodott rajta, hogy elvállalja-e vagy sem.

Most pedig egy újabb bomba hírrel kavarta fel maga körül az állóvizet a tehetséges énekesnő: elárulta, hogy

ő lesz a Sugarloaf együttes vadonatúj énekesnője.

"Sziasztok! Nagy hírem van számotokra. A hétvégén történt egy nagy bejelentés és egyben egy premier. Igyekeztem titokban tartani, ameddig csak lehetett, és csak a szűk családi, baráti és szakmai társaságomat avattam be ebbe a fantasztikus dologba. Csak hogy rövidre fogjam: Az a nagyszerű megtiszteltetés ért, hogy a Sugarloaf énekesnője lettem. Meglepődtetek? Egyáltalán nem csodálkozom. De ahogyan eddig is, úgy a jövőben is Nektek és Értetek. Remélem, együtt örültök velünk, és várunk Titeket nagy szeretettel koncertjeinkre. További részletek hamarosan!
Kellemes vasárnap estét! Szeretettel ölel Titeket: Enikő"

A közösségi oldalán közzétett posztra több száz kedvelés érkezett, és rengeteg hozzászólás is. Néhány kommentelő nagyon örül Enikő örömének, mások azonban attól tartanak, tiszavirág-életű lesz Enikő karrierje a Sugarloafnál. Olyanok is akadnak, akik szerint mindennél jobban megérte volna a színháznál maradni.

George Clooney szomszédjai kiborultak a sztárpártólhttp://www.life.hu/sztarok/20170410-huszmillios-adomanyt-kaptak-george-clooney-szomszedjai.htmlGeorge Clooney és felesége, Amal hatalmas építkezésbe kezdtek, ám ennek nem mindenki örül. Hiába minden próbálkozás, a szomszédok inkább elköltöztek mellőlük. TV + Sztárok--Ez lesz Meghan Markle új neve az esküvő utánhttp://www.life.hu/sztarok/20170410-ez-lesz-az-eskuvo-utan-meghan-markle-neve.htmlKiderült, milyen nevet fog viselni Meghan Markle, ha összeházasodik Harry herceggel. TV + Sztárok--Danny Blue megérezte, hogy kiesik? – Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170410-danny-blue-tavozott-a-nagy-duettbol-video.htmlDanny Blue megérezte, hogy nekik kell távozniuk... TV + SztárokOrigoTolvai Reni nagyon szomorú- ez az okahttp://www.life.hu/sztarok/20170410-tolvai-reni-szomorkodik-a-kieses-miatt.htmlTolvai Reni és Danny Blue párosa fejezte be a második adás után A Nagy Duett című TV2-es produkciót. Az énekesnő nagyon elszomorodott... TV + SztárokOrigoBangó Margit könnyezve vezette műsorát a Sláger TV-nhttp://www.life.hu/sztarok/20170410-bango-margit-konnyezve-vezette-musorat.htmlBangó Margit új szerepben tűnik fel, méghozzá a Sláger TV-n. Műsorában kívánságokat teljesít, és az életéről is mesél. A felidézett emlékektől meg is hatódott a művésznő, könnyek között vezette a műsorát.TV + SztárokOrigoSpice Girls rajongók figyelem! Közös fotón Geri Halliwell és Mel Chttp://www.life.hu/sztarok/20170409-kozos-foton-geri-halliwell-es-mel-c.htmlImádtuk őket, hangosan énekeltük a számaikat, és mindig megdobban a szívünk, amikor újra velük nosztalgiázhatunk. A rajongók legnagyobb örömére közös fotót posztolt Geri Halliwell és Mel C. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.