Kasza Tibi szerelme, Manker nem számított a lánykérésre: meglepetés volt

Forrás: TV2 -
Darai Andrea Manker Kasza Tibi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Élő adásban kérte meg Kasza Tibi a barátnője, Darai Andrea kezét. A Nagy Duett összes nézője láthatta a romantikus pillanatot, amiről előtte csak három ember tudott. Mankernek nagy meglepetés volt, pedig Tibi szinte mindennap elszólta magát.

Sosem fogja elfelejteni a lánykérést sem Kasza Tibi, sem menyasszonya, Darai Andrea. Élő adásban történt ugyanis, a nagyközönség előtt. Tibi bemutatta a színpadon új számát, a kivetítőn mögötte pedig megjelent a nagy kérdés.

Kasza Tibi élő adásban ereszkedett térdre Forrás: TV2

Andi, azaz Manker először meg sem tudott szólalni. A közönség soraiban ülve csak a könnyeit törölgette. Látszott rajta, hogy egyáltalán nem számított arra, ez az este az egyik legkülönlegesebb lesz az életében.

Manker nagyon meghatódott Forrás: TV2

Nehezen bár, de feljutott a színpadra, ahol Tibi letérdelt előtte, és felhúzta a kezére a gyűrűt. Kiderült, hogy Andi valóban még csak nem is sejtett semmit az egészből, pedig Kasza Tibi nehezen tudta tartani a száját.

Andi egyáltalán nem számított a lánykérésre Forrás: TV2

Annyira béna vagyok, mindennap majdnem ötször elszóltam magam, hogy miért lesz ez egy jó nap, miért várom nagyon.

próbálkoznak a babával, csak sajnos eddig nem sikerült

Kiderült, kik buktathatták le Gáspár Győzőt az adócsalási ügybenhttp://www.life.hu/sztarok/20170418-kiderult-kik-buktathattak-le-gaspar-gyozot-az-adocsalasi-ugyben.htmlBármeddig trükközhetett volna az áfával Gáspár Győző, ha az illegális autókereskedők mintáját követik – állítja a Bors szakértője. Így azonban börtön várhat rájuk az elkobzott milliók miatt. TV + SztárokOrigoŐ az a férfi, akivel Sarka Kata lazított húsvétkorhttp://www.life.hu/sztarok/20170418-sarka-kata-b-istvannal-lazitott-husvetkor.htmlKorábban már írtunk róla, hogy Sarka Kata új udvarlója egy bizonyos B. István lehet, Hajdú Péter korábbi üzlettársa. Úgy tűnik, a szerelem erősödik, István ugyanis Katáék után utazott húsvétkor Ausztriába. TV + Sztárok--Befagyasztották Tori Spelling számláit, csődbe menthttp://www.life.hu/sztarok/20170418-befagyasztottak-tori-spelling-szamlait-csodbe-ment.htmlTori Spelling ötödik gyermeke március elején született, de a színésznő ahelyett, hogy boldogságban úszna, az anyagi helyzete miatt aggódhat. Komoly gondokkal kell szembenéznie. TV + Sztárok--Harry herceg húsz évig elfojtotta magában a gyászthttp://www.life.hu/sztarok/20170417-harry-herceg-husz-evig-elfojtotta-magaban-a-gyaszt-diana-halala.htmlHarry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítségnyújtásra szorult.TV + Sztárok--Íme a fotó, amivel Katalin hercegnő teljesen kiborította az apósáthttp://www.life.hu/sztarok/20170417-katalin-hercegno-fellibbeno-szoknyaja-foto.htmlKatalin hercegnő villámgyorsan hódította meg az angolok szívét, és hercegnéi kötelezettségeinek is mindig maradéktalanul eleget tett. Apósa, Károly herceg mégis kiakadt rá. TV + Sztárok--Így nézett ki Peller Anna és Peller Mariann 15 évvel ezelőtthttp://www.life.hu/sztarok/20170417-igy-nezett-ki-peller-anna-es-peller-mariann-15-evvel-ezelott.htmlPeller Mariann egy csodaszép húsvéti kirándulásra emlékezett azzal a fotóval, amit a Facebookon tett közzé. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.