Mádai Vivien exe Szunai Lindával jár

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
ex Szunai Linda Mádai Vivien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sosem hallott derült ki Mádai Vivien magánéletéről: egykori pasija egy szuperszexi szépségkirálynővel jár. 

Egy darabig azt hittük, hogy Vivi és Bence ismét egymásra talál majd, hiszen a 2012-es szakításukat követő évben újból randizni kezdtek, de végül nem sikerült rendezni a kapcsolatukat. Vivi azóta már boldog családban él egy másik férfival, akitől kisfia is született. Az RTL Klubnál szerkesztőként dolgozó exe közvetlen ezután kezdett el udvarolni a Miss Universe Hungary 2011-es győztesének, Szunai Lindának.

Mádai Vivien örül egykori párja boldogságának Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Szunai Lindával már három és fél éve vannak együtt. De abban állapodtak meg, hogy a magánéletükről soha, senkinek nem beszélnek. Az első közös és nyilvános kép is csak most, a napokban jelent meg róluk a közösségi oldalon, Bence Olaszországba, a Comói-tóhoz vitte el, és ezt követően Milánóban is szétnéztek" - közölte a Bors egyik olvasója.

Linda telefonon megerősítette a híreket, de leszögezte, hogy valóban teljes titoktartásban élik a magánéletüket, és ezen nem kívánnak a jövőben sem változtatni.

"Linda egy aranyos, kedves lány, örülök, hogy boldogok" - mondta röviden Vivien a hír kapcsán.

Sarka Kata szerint Szunai Linda belülről rohad

Nem éppen kedvesen nyilatkozott egykori szépségkirálynőjéről Sarka Kata. Szunai Lindát hat éve koronázták meg Kata műsorában, és úgy látszik, azóta nagyon sok minden megváltozott...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.