Újra összeköltözött szerelmével a Barátok közt sztárja, Seprenyi László

Forrás: RTLKLUB -
békülés Seprenyi László szerelem Barátok közt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Seprenyi László régi kapcsolatát melegítette fel, és bejött! Egykori exével már össze is költöztek.

A Barátok közt színésze és párja, Alexa má tudják, hogy nem csak a káposzta jó felmelegítve, egy kapcsolatot is helyre lehet hozni. László maga sem gondolta volna, hogy egykori párja mellett találja meg újra a boldogságot. Három éve tart a a kapcsoltuk: egy év együttlét után szaktottak, majd egy évet külön töltöttek, és most megint egy éve tart a szerelem közöttük. Ráadásul újra össze is költöztek - írja a Bors.

"Örök dilemma, hogy kibéküljünk-e a volt párunkkal. Én is sokat vacilláltam az elején, hogy mi lenne a legjobb döntés, de így utólag azt mondom, örülök, hogy Alexát választottam és nem a félelmeimet, mert boldogok vagyunk" – mesélte a színész, aki a Barátok köztben Bartha Zsolt testvérét alakítja. Az újrakezdés felé egyébként ő tette meg az első lépést, a korábbi szakítás miatt saját magát érezte hibásnak.

Seprenyi László újra összejött régi szerelmével Forrás: RTLKLUB

"Együtt éltünk, de a szakítás mellett döntöttünk, mert túl sokat veszekedtünk. Teljesen máshogy gondolkoztam még akkor, mint most, szerintem éretlen voltam. Szegény Alexán vezettem le sokszor a feszültséget. Leginkább az én hibám volt, hogy akkor elváltunk. Egy évig nem beszéltünk, majd küldtem neki egy üzenetet, tudni akartam, hogy megy a sora. Elkezdtünk beszélgetni, majd szépen lassan kialakult a bizalom, és ismét egymás karjaiban találtuk magunkat. De ez egy felnőtt, tudatos döntés volt" - mondta László.

A szerelmesek pár napja össze is költöztek, ugyanabban a lakásban élnek, mint korábban. Igyekeznek mindent elkövetni azért, hogy ne essenek ugyanabba a hibába, mint kapcsolatuk elején.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.