Sztárok, akiknek a csemetéi is jóképűek: Galéria!

szexi sztárcsemeték sztárok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bizony, a genetika adott esetben egy szerencsés dolog. Ennek köszönhetően sztárapukák és csemetéik is egyformán jóképűek: Fotók!

Van az a mondás, hogy nem esik messze az alma a fájától. Bizonyos családokban ugyanis jól megfigyelhető, hogy szép anyukáknak szép lányai, jóképű apukáknak pedig szintén jóképű fiai születnek.

Persze ez nem szabályszerű, hiszen a genetikai folyamatok útjai teljesen kifürkészhetetlenek, de a sztárok között is akadnak bőven olyan apa-fia párosok, akiknek nem kell a szomszédba menniük egy kis sármért.

Összegyűjtöttük nektek a kedvenc sztárapuka-sztárcsemete párjainkat, így most főleg a hölgyekre gondolva kedveskedünk egy szuper kis galériával. Érdemes jól szemügyre venni a fiúkat, akik közül néhányan még nemrég kisgyerekek voltak, ma meg már inkább szép szál legényekre hasonlítanak.

/1706/Szt_r201763141619

Sztárgyerekek, akik a szüleik pénzét költik

A sztárcsemeték élete egy olyan világ, amit el sem tudunk képzelni. Elképesztő luxus és fényűzés, ahol tényleg minden megvan, ami a szem-szájnak ingere. Míg mások ruhákat, vagy egyszerű játékokat kapnak, nekik méregdrága autókat és jachtokat ajándékoznak, felnőve pedig tovább szórják szüleik pénzét a legelképesztőbb dolgokra. Petra és Tamara Ecclestone kastélyokat vásárolnak, de Brooklyn Beckham is mestere a pénzköltésnek! Ők nem a valóságban élnek, számukra tényleg csak a csillagos ég a határ

Sztárok, akiket kitiltottak Kínából: Brad Pittől Harrison Fordighttp://www.life.hu/sztarok/20170601-ok-azok-a-sztarok-akiket-kitiltottak-kinabol.htmlNoha Kína már nyit az amerikai filmek felé, vannak olyan színészek, akiket ettől függetlenül egyáltalán nem látnak szívesen az országukban. Annyira, hogy hivatalosan is kitiltották őket, vagy azért, mert a kormány ellen szólaltak fel, vagy azért, mert tiszteletlenek voltak a kultúrával szemben. Íme, azok a sztárok, akik nem tehetik be a lábukat Kínába. TV + SztárokAFPAriana Grande jótékonysági koncertjére elfogytak a jegyekhttp://www.life.hu/sztarok/20170602-elfogytak-a-jegyek-ariana-grande-jotekonysagi-koncertjere.htmlAriana Grande jótékonysági koncertet hirdetett a macnhesteri merényletben elhunyt vagy megsérült emberek megsegítésére. A rendezvényre 6 perc alatt elkeltek a jegyek. TV + Sztárok--Utolsó forgatási napjához érkezett Ördög Nóra: Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170602-elerkezett-az-azsia-expressz-utolso-forgatasi-napja.htmlÖrdög Nóra különleges információval és fotóval örvendeztette meg a követőit a közösségi oldalán. TV + Sztárok--Csisztu Zsuzsa megszólalt a Schobert Norbis botrányrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170602-csisztu-zsuzsa-megszolalt-schobert-norbis-botranyrol.htmlKiszivárgott, hogy Csisztu Zsuzsa műsorának forgatása botrányba fulladt. Állítólag Schobert Norbi nem tűrte a műsorvezető piszkálódását, ezért a fitneszguru otthagyta a vacsoraasztalt, de később visszatért. Csisztu Zsuzsa Facebook-oldalán nyilatkozott az esetről, azt írta, nem őt minősíti, hogy egy illető milyen méltatlan és nívótlan eszközökhöz folyamodik, ha nincsenek érvei. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsi mentális állapota nincs rendben az elmeorvosi jelentés szerinthttp://www.life.hu/sztarok/20170602-az-elmeorvosi-jelentes-szerint-lagzi-lajcsi-mentalis-allapota-nincs-rendben.htmlLagzi Lajcsi és ügyvédje felháborodott, miután elolvasták a 10 ezer oldalas vizsgálati anyagot. Főként a zenészről készült elmeorvosi jelentés akasztotta ki őket, miszerint Lajcsi mentálisan instabil. TV + SztárokOrigoVujity Tvrtko veszi át Kálmán Olga helyét http://www.life.hu/sztarok/20170602-vujity-tvrtko-lesz-az-egyenes-beszed-musorvezetoje.htmlMost kiderült, hogy mely csatornán láthatjuk újra Magyarország egyik legnépszerűbb televíziós riporterét, Vujity Tvrtkot. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.