A bíróságon borult ki Oszter Sándor lányára, Alexandrára

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Oszter Alexandra Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oszter Alexandra körülbelül 3 hete jelentette be közösségi oldalán, hogy eljegyezték. Az apja viszont csak ismerősöktől tud a hírről, és  kijelentette, nem örül neki. A színész úgy véli, Alexandrát csak kihasználja a párja.

"Mindig csak a legjobbat akartam a lányomnak, és úgy gondolom, hogy ez a férfi nem az. Nem tudom, hogy eljegyezték-e, vagy mi van az életével, a lányom szóba sem áll velünk. Azt hiszem, mindent elárul róla, hogy fel sem hívta az édesanyját, csak egy sms-t küldött, amikor az kórházban volt bordatöréssel. Donatella ekkor felhívta, de azóta sem jelentkezett. Azt hiszem, hogy hátsó szándékai vannak a férfinak, nem tudom, milyenek. Egyszer olyan minősíthetetlen stílusban üzent a feleségemnek, ami megbocsáthatatlan" - mondta el a Blikknek a színész.

A családban azonban nem mindig uralkodott ilyen feszült hangulat. A helyzet akkor mérgesedett el, amikor a bíróságon lejátszották azokat a telefonbeszélgetéseket, amelyeket a hatóságok Oszterék-ügyének nyomozása közben lehallgattak.

A színészt és társait azzal gyanúsítják, hogy milliókat kértek egy bűnözőtől azt ígérve, hogy megúszhatja a felelősségre vonást.


Az egyik felvétel, amelyet Oszter nem akart nyilvánosság elé tárni, egy ezelőtti beszélgetés volt a lánya és közte. Oszter Alexandra édesapja alkoholfogyasztási szokásai miatt aggódott, s mivel a beszélgetés alatt is ittasnak vélte a színészt, így nem szerette volna, ha fia, Axelo a nagypapájával lenne.

"Tavaly szeptember óta megromlott a kapcsolatunk a lányommal. Egyértelműen a párja miatt van ez a helyzet, Szandit erősen befolyásolja a kedvese. Fáj, hogy fel sem hívott, de az unokám hiányzik a legjobban, akit régóta nem láttam" – mesélte Failoni Donatella a lapnak, amely kereste Alexandrát is, de nem tudták elérni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.