Szinkronszínésznek áll Kelemen Anna

Forrás:Facebook -
hivatás Kelemen Anna szinkronszínész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kelemen Anna mostanában egyre több újdonságba veti bele magát: most épp a szinkonszínészkedést próbálja ki. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Kelemen Anna szépségszalont szeretne nyitni, ezért el is látogatott egy jól működő szalonba, ahol igyekezett elsajátítani a szakma fortélyait. A tanulás azonban nem volt zökkenőmentes, ugyanis a szexi sztár kijelentette: takarítani egyáltalán nem hajlandó.

Kelemen Anna új területen próbálja ki magát: szinkronszínésznek áll Forrás:Facebook

Most pedig a szinkonszínészkedés felé vette az irányt. Mint kiderült, Anna egy színész ismerőse ajánlásával került be egy szinkronstúdióba.

"Egy politikai tanácsadónő magyarhangja lettem. A karakter ugyan kissé távol áll tőlem, de egyáltalán nem éreztem rosszul magamat a munka közben. Még nem tudom, mit hoz a jövő, könnyen elképzelhető, hogy lesz folytatás" - írta meg a hot! Magazin.

Kelemen Anna elárulta, milyen férfi az esete: Videó!

Kelemen Anna Várkonyi Andi műsorában hétről-hétre csepegteti az infomrációkat magánéletével kapcsolatban: ezúttal elárulta, mi az, amivel mindenképpen rendelkeznie kell a kiszemelt férfinak: Videó!

Richard Gere megnősülhttp://www.life.hu/sztarok/20170608-richard-gere-ujra-megnosul.htmlRichard Gere és 33 évvel fiatalabb kedvese valóban komolyan gondolják együtt: úgy tűnik, házasodni fognak. TV + SztárokAFPKiderült, ki a legtehetségesebb az idei királynő-jelöltek közül- Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20170608-o-a-legtehetsegesebb-szepsegkiralyno-jelolt.htmlMár javában folyik a felkészülés a Magyarország Szépe döntőre, ahol Sarka Kata és neves mentortársai ezúttal arról döntöttek, a királynő-jelöltek közül ki a legtehetségesebb... TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoCserpes Laura is bikinire vetkőzött - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170608-cserpes-laura-is-bikinire-vetkozott.htmlÚjabb sztár mutatta meg észvesztő idomait bikiniben, és lassan egyre többen fogják, hiszen elkezdődött a nyár. Cserpes Laura is nekivetkőzött. TV + SztárokOrigoOszter Sándor ezért nem kedveli lánya, Alexandra vőlegényéthttp://www.life.hu/sztarok/20170608-oszter-sandor-ezert-nem-kedveli-lanya-alexandra-volegenyet.htmlSzinte a nyilvánosság előtt élik a magánéletüket Oszterék. Tudjuk, hogy Oszter Sándor nem örül lánya eljegyzésének, szerinte a férfi csak kihasználja a lányát. Alexandra pedig Facebook posztban közölte, teljesen elhatárolódik édesapja kijelentéseitől. TV + Sztárok--Cicciolina fia egy 18 éves lányért hagyta el a menyasszonyáthttp://www.life.hu/sztarok/20170607-egy-masik-lany-miatt-hagyta-el-a-menyasszonyat-cicciolina-fia.htmlVáratlan fordulat történt Cicciolina fiának magánéletében: 6 év együttlét után, az esküvő kapujában hagyta ott a párját. TV + Sztárok--Sarka Kata és Hajdú Péter cégügyekben sem közösködik továbbhttp://www.life.hu/sztarok/20170608-megszabadult-hajduval-kozos-cegetol-sarka-kata.htmlA szépségversenynek, amit eddig Kata Hajdú Péterrel közös cége, a Magyarország Szépe Kft. rendezett, ettől az évtől már a Rogán-Gaál Cecíliával közös vállalkozása a jogtulajdonosa. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.