Alekosznak elege lett a folyamatos lejáratásból

Forrás: TV2 -
fenyegetés Alekosz kiakadás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alekosz begurult, és erről a közösségi oldalán tájékoztatott mindenkit. Hosszasan írt a múltról, a jelenről és a jövőről. Némi fenyegetés jellege is van az üzenetnek. 

A ValóVilág egykori szereplője a valóságshow után is a médiában tevékenykedett, több helyen is láthattuk már felbukkanni. A 39 éves férfi mindig is megosztó személyiség volt: sokan nagyon szeretik, és legalább ennyien a hátuk közepére sem kívánják.

Most azonban úgy tűnik, Alekosz az, aki sok mindent nem kíván a háta közepére sem:

állítása szerint lejáratókampány, alaptalan rágalmak és gúnyűzés áldozata lett.

Ő, aki egykor Ünnepelt Sztár volt - legalábbis ő így emlegette korábbi önmagát a közösségi oldalán megjelent posztban. Az ismertség és a sztárság között van néhány fényévnyi különbség, de ettől most tekintsünk el.

Alekosz megelégelte a lejáratást Forrás: TV2

Sarokba szorítva érzi magát, és úgy tűnik, már nem akarja csendben tűrni:

„A sarokba szorított állatnak, egyetlen egy választása van a túlélésre. Ha támad. Igen. Eljött. Sajnos, ez is eljött. A lejáratásom, a gúny és nevetségesség tárgyává tételem, a megaláztatásom, a méltatlan színben való feltüntetésem, mára oly mértéket öltött, amit már nem tudok és nem is akarok tolerálni.

Holnaptól, sarokba szorított üzemmódban létezem.

Remélem, azon emberek, akik ezért felelősek, akik ezen sokat dolgoztak - munkálkodtak, akik sokat tettek azért, hogy az elmúlt hat év alatt Alekoszból módszeresen, az egykoron Ünnepelt Sztárból: Zaklatót, Állatkínzót, Bizarr dolgokra kényszerítőt, Elnyomót, Lúzert, céltalanul bolyongó senkit csináltak, ugyan úgy fogják majd vállalni tettük felelősségét, mint ahogyan véghezvitték aránytalan, indokolatlan, hazug, olykor-olykor hatalommal való visszaélésük befolyásos tettét” - írja Alekosz.

Valószínűleg Alekosz nyilvános kiborulása összefüggésben lehet azzal a nemrég megjelent cikkel, amelyben alaptalanul állították róla, hogy bizonyos cselekedetekre kényszerítette a barátnőjét.

Sztárok, akik a gazdagság ellenére is nagyon fukarok http://www.life.hu/sztarok/20170614-sztarok-akik-borzalmasan-fukarok.htmlA legnagyobb sztárokról azt gondolnánk, hogy ennyi vagyonnal a zsebükben nem jellemző rájuk a fukarkodás. Pedig de! TV + Sztárok--Anyaszült meztelenre vetkőzött Pintér Tibor- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170615-pinter-tibor-meztelenre-vetkozott-video.htmlValószínűleg nők tucatjai kaptak a szívükhöz, amikor meglátták, mit művel a lovas produkcióiról elhíresült színész. Pintér Tibor ugyanis ledobta a textilt....TV + SztárokOrigoMegverte a fia Szilágyi Istvánt, vagyis az ország Lópici Gáspárjáthttp://www.life.hu/sztarok/20170615-megverte-a-fia-szilagyi-istvant.htmlNem túl jók Lópici Gáspár, vagyis Szilágyi István anyagi körülményei, de ha ez nem lenne elég, a színész fia is rátett még egy lapáttal: összeverte apját. Őt a rendőrök vitték el, Szilágyi Istvánt pedig kórházba szállították. TV + SztárokOrigoFenyő Iván 38 éves lett: boldog születésnapot!http://www.life.hu/sztarok/20170615-38-eves-lett-fenyo-ivan.htmlFenyő Iván a színpadon kezdte a karrierjét, mégis a filmes szerepekben aratott nagy sikert. A lelki békéjét azonban sokáig nem találta, időbe került, mire összhangba került önmagával. 38 éves korára már ez is sikerült.TV + SztárokOrigoTóth Vera nagyon dögösen rázzahttp://www.life.hu/sztarok/20170615-toth-vera-razza-a-popsijat.htmlTóth Vera popsirázós videóval örvendeztette meg a rajongóit az Instagramon.TV + Sztárok--Folytatódik Pártos Csilla és Pécsi Ildikó ügye: kilakoltathatják a műsorvezetőthttp://www.life.hu/sztarok/20170615-folytatodik-partos-csilla-es-pecsi-ildiko-ugye.htmlPécsi Ildikó és Pártos Csilla vitája már évek óta tart, mostanáig nem sikerült pontot tenni az ügy végére. Ha a lakáskiürítési perben a bíróság ismét Pécsi Ildikónak ad igazat, akkor Pártos Csillának és fiának el kell hagyniuk otthonukat. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.