Kozso újra szerelmes

Forrás: Facebook/Privát Ámokfutók Kozso -
Kozso
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kozsó, azaz a Szomorú Szamuráj már nem bánkódik a régi kapcsolata után, fél éve új szerelme van. Boldogságát még az egykori teaháza körüli botrányok sem árnyékolhatják be.

A zenész több mint egy évvel a szakítása után ismét boldog. Az énekes egy rajongójába szeretett bele, és bár még nem mutatja meg őt a nyilvánosságnak, hosszútávra tervez vele. "Van lelke, van szíve, ez érintett meg először. Természetesen nagyon csinos, hiszen gyengéim a szép nők, de a legfontosabb, hogy az első perctől egy hullámhosszon vagyunk. Megláttam a tüzet a szemében, és tudtam, hogy dolgunk van egymással."

Kozso Forrás: Facebook/Privát Ámokfutók Kozso

"Óvatosan haladunk, hiszen még csak hat hónapja vagyunk együtt. Viszont az már önmagában nagy dolog nálam, hogy ennyi idő elteltével is érdekel valaki. És igen, ő érdekel! Mindennap, ugyanúgy, ahogy az első napon. Odavagyunk egymásért, egyszerűen bolondulok érte" - árulta el a Lokálnak Kozso, aki őrülten szerelmes új kedvesébe.

Kozso azt sem tartja kizártnak, hogy túl az ötvenen ismét apa lenne. A zenésznek már van egy felnőtt lánya, néhány évvel ezelőtt pedig nagypapa lett, de új kedvesével szívesen élné át ismét az apaság örömeit. "Jól tudom, egy idő után minden nő szeretne házasságot, gyereket. Mi még nem tartunk itt, de egy biztos, nem zárkózom el semmitől, főleg a gyerekvállalástól nem. Ha együtt maradunk, én szeretnék közös gyereket, akár többet is."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.