földönkívüli Jelek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csillagászok különös földöntúli jelekre lettek figyelmesek 11 fényévnyi távolságból: a rádiójelek eredete egyelőre ismeretlen!

A Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium csillagászai különös jelekre lettek figyelmesek miközben egy csapat vörös törpét - hideg csillagot - vizsgáltak. A tudósok még árilisban és májusban rögzítették a felvételeket, de csak az elemzés során bukkantak a különös jelenségre.

Vajon az ufók próbáltak kapcsolatba lépni velünk? Forrás: Ancient-code

A Szűz csillagképbe tartozó Ross 128 ugyanis furcsa rádiójeleket küldött. Abel Méndez, a Puerto Ricó-i Egyetem lakható bolygókat kutató laboratóriumának igazgatója egy blogbejegyzést közölt az esetről és

leszögezte, hogy a jelek ismeretlen eredetűek, de persze több feltevés is van

azzal kapcsolatban, hogy honnan származhatnak: a jeleket napkitöréshez hasonló jelenség okozhatja, vagy egy másik objektum bocsáthatja ki őket, amely a csillag látómezejében van, vagy egy távol keringő műholdtól származhatnak - írja az MTI. Méndez szerint azonban mindhárom feltételezésnek vannak buktatói. A napkitörés sokkal kisebb frekvencián jelentkezik, és a szóródás alapján a jelnek távolabbi forrásból kellene érkeznie, esetleg sűrű elektronmező lehet jelen. Emellett a Ross 128 látómezejében nincs túl sok közeli objektum, és még sohasem észleltek műholdtól hasonló jelet, tehát a három elmélet szinte rögtön meg is dőlt.

Ufó lehetett?

Valószínűleg nem, legalábbis a tudós szerint sokkal több a földönkívülikenél valószínűbb magyarázat is van a jelenségre, de tovább vizsgálják a jelek forrását és más obszervatóriumok, a földönkívüli életet kutató SETI csillagászai is bekapcsolódnak a munkába. Remélik, hogy jövőhéten már magyarázattal szolgálhatnak a különös esetre. "Már bekészítettem egy Pina Coladát, ha kiderülne, hogy csillagászati jelekről van szó" - árulta el a tudós.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.