Anyja szeme láttára csapódott be a tinilány sárkányrepülője

Forrás: Police.hu -
sárkányrepülő halál tinédzser
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Váratlanul csapódott a földbe az a motoros sárkányrepülő, amellyel a 65 éves pilóta és a 17 éves tinilány utazott. Mindketten meghaltak. 

Az édesanya és a tinilány múlthét vasárnap azzal a szándékkal érkeztek a Fehérvárhoz tartozó reptérre, hogy kipróbáljanak valami új dolgot, és élményt szerezzenek a repülés által. Ám

az anya-lánya kikapcsolódás tragédiába fulladt.

Este 7 óra környékén indult útjára a motoros sárkányrepülő, amelyet egy tapasztalt pilóta vezetett, és vele utazott a tinilány is. Majd egy erőteljes fel - le manővert követően kettétört egy vasrúd, ami a vitorlát a motoros sárkányhoz rögzítette, így azonnal tehetetlen mélyrepülésbe kezdtek.

Egyelőre nem tudni, hogy ki a felelős a tragédiáért, a rendőrség nyomoz Forrás: Police.hu

A pilóta már a levegőben életét vesztette, mert vasrúd akkora erővel csapódott a fejének, hogy esélye sem volt a túlélésre. A lány pedig mind addig teljesen éber volt, míg be nem csapódtak a földbe. Azonnal mentőt hívtak és mindenki próbált segíteni, de sajnos már őt sem tudták megmenteni.

"A becsapódás után a szerencsétlen kislány viszont még életben volt, az érintett repülős egyesület egyik tagja rohant segíteni, de sem ő, sem a mentősök nem tudták már megmenteni. Borzasztó belegondolni abba, hogy választhatott: egy zárt utasterű kisrepülővel vagy motoros sárkányrepülővel szeretne-e felszállni. És rosszul döntött" - írta meg a Bors.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság légi közlekedés veszélyeztetése bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben.

Időjárás: jön a kegyetlen kánikula és az esőhttp://www.life.hu/news/20170718-idojaras-erkezik-a-kanikula.htmlZivatarral érkezik a 36 fokos kánikula. A frontra érzékenyek is nagyon figyeljenek!News--Ismét 30 fok feletti maximumok várhatók a jövő hétenhttp://www.life.hu/news/20170716-idojaras-ismet-30-fok-feletti-maximumok-varhatok-a-jovo-heten.htmlMelegszik az idő a következő napokban: ismét 30 Celsius-fok feletti maximumok várhatók, pénteken akár 37 fok is lehet. Sok lesz a napsütés, a hét második felében lehetnek záporok, zivatarok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. News--Két McDonald's-ben is késeltekhttp://www.life.hu/news/20170716-ket-mcdonalds-ban-is-keseltek.html24 órán belül két gyorsétteremben is megkéseltek egy-egy embert. A rendőrség vizsgálja az ügyeket.News--Bíróság elé kerülhet Czeizel Endre egykori szeretője http://www.life.hu/news/20170716-tovabb-folytatodik-czeizel-endre-volt-szeretojenek-ugye.htmlUgyan már egyszer lezárták, most mégis folytatódik Czeizel Endre egykori szeretőjének ügye. Dóra akár bíróság elé is kerülhet. NewsFotó: Zsigmond László/Life.huNőket fogdos a budapesti villamosokon egy szatír http://www.life.hu/news/20170716-budapesten-garazdalkodik-a-szatir.htmlBudapesti villamosokon fogdossa az utasokat egy szatír. Egyelőre nem tudták elfogni a férfit. News--60 évesen lett egyedülálló anya egy nő http://www.life.hu/news/20170716-hatvan-evesen-szulte-meg-elso-gyermeket-egy-no.html20 éven keresztül nem esett teherbe a nő, aki végül 60 évesen vált anyává. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.