Steiner Kristóf elárulta, párja apja nem fogadta el őket

párkapcsolat Steiner Kristóf
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Steiner Kristóf és párja között a szerelem nagyon hamar szárba szökkent, de nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatuk: Nimród apja ugyanis eleinte nem fogadta el őket!

Steiner Kristóf a válása után nem tervezte, hogy szerelembe esik, de megismerte jelenlegi párját. Annyira egy hullámhosszon voltak, hogy Kristóf úgy döntött, nem fogja elengedni ezt a kapcsolatot csak azért, mert ő úgy döntött, jól érzi magát egyedül. Szinte egyből egymásba szerettek, és bár köztük nagyon erős érzelmek alakultak ki, nem volt felhőtlen a kapcsolatuk kezdete. Nimród édesapja ugyanis nem nagyon akarta elfogadni őket.

Steiner Kristóf párjának édesapja nehezen fogadta el a kapcsolatukat Forrás: Instagram/Steiner Kristóf

akkor még nem beszélhettek az emberek arról, hogy melegek

Mostanra eljutott oda, hogy éppen ezekben a hetekben egy izraeli színházi fesztiválon egy transzszexuális nőt játszik. 70 év fölött képes arra, hogy női ruhába bújjon, a saját, minden korábbi ideológiáját fölülírva. Ez pont azért történhetett így, mert Nimri is színész lett, nagyon sok olyan ember van, akivel együtt dolgozik, akikkel az édesapja is dolgozott, és mindig mentek oda az apukájához, és mondták, hogy a fiad fantasztikus ember, és büszke lehetsz rá" -

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.