Akkor és most sorozat a Való Világ 3 sztárjairól

valóvilág szereplők galéria akkor és most
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi fotósorozat került napvilágra a Való Világ 3. szériájának sztárjairól: így néztek ki akkor, és így festenek most. 

2003-ban indult el a Való Világ 3. szériája, melynek résztvevői közül néhányat még ma sem tudunk elfelejteni. Az akkori fiatalokkal szintén halad az idő, ezért úgy döntöttük megmutatjuk őket: sokat változtak a 14 évvel ezelőtti önmagukhoz képest.

Való Világ 3 résztvevői akkor és most Forrás: Youtube, RTL Klub

Néhányan közülök teljesen más irányt vettek a valóságshow óta, de olyan is van, mint például Milo, aki éppen csak nagykorú volt a Való Világ kezdetekor. VV Anett pedig büszke arra, hogy még mindig ugyanazt a szakmát űzi, mint a beköltözése idején, továbbra is területi képviselő, ám mellette már modellkedik is.

VV Leóra legtöbben az Ágicával folytatott viharos románc miatt emlékszünk, pedig a 41 éves férfi azóta a médiában helyzekedett el műsorvezetőként és nagyon jól érzi magát a szakmájában. Egyébként érdekes mód Ágica is hasonló közegben találta meg a jövőjét, de ő újságíróként is kipróbálta magát.

/1707/Val__20177281620

Mici szégyenkezett rengeteg szexvideója láttán

A ValóVilág hármas párbaja Mici és Zsolti számára végződött vereséggel. Ez azt jelenti, hogy több szexjelenet egyelőre nem lesz a villában. Mici idekint szembesült azokkal a videókkal, amiken Krisztiánnal töltött forró éjszakáik minden momentuma látható, és nem volt büszke. Olvass tovább itt...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.