Bizonyítani tudják Hujber Feri bűnösségét - Drog miatt áll bíróság elé

Forrás: Hámori Zsófia/Life.hu -
Hujber Ferenc cannabis drog bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Feri életet elég viharos volt mostanság. A Mokkában való zűrös szereplése után nem sokkal pedig saját felesége, Cinthya hívta rá a rendőröket. Kényszertés gyanúja miatt indult nyomozás a színész ellen, de a Bors megtudta, hogy végül kábítószer miatt állíják bíróság elé. Egy hónappal ezelőttig úgy tűnt, hogy az ügyet lezárták, most azonban kiderült, hogy az ügyészség bizonyítani tudja Hujber bűnösségét.

"A Szentendrei Járási Ügyészség kábítószer birtoklásának vétsége miatt vádat emelt. A bűncselekmény elkövetési tárgya egy rendőri intézkedés során lefoglalt, csekély mennyiségű kábítószer. A vádirat alapján az ügyben a továbbiakban a Szentendrei Járásbíróság jár el" - közölte a lappal a Pest Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Bíróság elé áll Hujber Ferenc Forrás: Hámori Zsófia/Life.hu

A színész július 22-én a közösségi oldalára is posztolta, hogy éjszaka házkutatást tartottak nála:

"Bejöttek éjszaka a házamba és házkutatást tartottak a rendőrök!!!
Házkutatást!!!
Fél gramm füvet találtak, meg ami kimutatható volt a szervezetemben...mondom nem razzia, nem buli...
A házamban!!!!
Éjszaka!
Nem tudom....féljek..?"

A poszthoz írt hozzászólásokra is válaszolt Hujber, követőinek elmondta, hogy a füvet alváshoz használja, neki ez a legjobb, gyóyszereket nem szed. Még Schobert Norbi is számonkérte, akinek kifejtette, hogy szerinte a fű nem kábítószer, az alkohol sokkal szarabb. A Bors megkereste Hujber Ferit, de a színész továbbra sem akar nyilatkozni.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.