Nicole Kidman Sandra Bullock Jennifer Aniston
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan már nem is emlékszünk a legnagyobb sztárok első filmszerepeire, pedig érdemes megnézni, hogy akkoriban hogy festettek. 

A legnagyobb színésznők többnyire 40 körül, sőt, 50 körül is jó formában vannak, de azért a gyermeki bájukat a fiatalságukkal együtt elveszítették. A folyamatos szereplés miatt azonban ez számunkra sem olyan feltűnő, hiszen évről évre látjuk az arcukat, így nem akkora a kontraszt.

Éppen ezért érdekes ez az összeállítás, amelyben 20 évvel ezelőtt készült képek is vannak, és ezeket nézegetve még inkább megdöbbentő, hogy egyesek még most is milyen jól néznek ki.

Te például emlékszel Nicole Kidmanra a BMX banditák című filmből? Ekkor a vörös szépség mindössze 16 éves volt. Nem beszélve Jennifer Anistonról, aki a Ferris Bueller című sorozat idején 21 éves volt. Na és persze ott van Sandra Bullock, aki 25 éves volt a Bionic Showdown című film forgatásakor, most pedig már 50 is elmúlt, mégis különösen szép.

/1708/A_leg201781815454

Akkor és most fotók a 2000-es évek szexi sztárjairól

Fantasztikus fotók kerültek napvilágra a 2000-es évek férfisztárjairól, akikért minden nő oda volt. Így néznek ki ma: Galéria!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.