Egy Barcelonában élő magyar, Csala Gábor mesélt részleteket a tegnap történt terrortámadással kapcsolatban.

Eddig annyit tudunk, hogy 13-an meghaltak, és körülbelül 50-en megsérültek a város legzsúfoltabb sétálóutcájában. A sofőr egy muszlim férfi, aki a gázolás után elmenekült helyszínről, és egy közeli étteremben ejtett túszokat. A helyi hatóságok elkapták a tettest, így néz ki az Iszlám állam terroristája

Gyalog próbáltak menekülni az emberek, teljes pánik uralkodottForrás: AFP/Josep Lago

Csala Gábor nem messze a tett helyszínétől dolgozik, szoftverfejlesztőként. Elmondása szerint nem sokkal 5 óra előtt történt az eset, többen is felsikítottak, majd pár perccel később megjelentek a rendőrautók, a mentők és a tűzoltók is. Gábor egyik barátja pont a gázolás helyszínén tartózkodott egy csapat biciklissel, így ők egésze közelről látták, ahogy hömpölyög a tömeg, majdnem őket is elsodorták, eltaposták. 

"Hát ők ugye ott voltak a helyszínen. Hatalmas pánik tört ki, gyakorlatilag még guruló taxikba próbáltak meg emberek beszállni, feltépték az ajtókat. Rohantak minden irányba, mert a metrókat azonnal lezárták, ezért oda nem mehettek, és a vonatállomásokat is, tehát oda sem, ezért mindenki csak gyalog menekülhetett a helyszínről" 

 

így menekült a sorozatsztár a barcelonai merénylet helyszínéről: Videó!
Szörnyű, hogy ismét egy terrorcselekmény miatt haltak meg ártatlan emberek. Az egyik közkedvelt híresség videót is posztolt az esetről, ugyanis szerencsétlenségére pont a helyszínen tartózkodott.