Jack the Stripper sorozatgyilkos Freddie Mills
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik kiderült, hogy ki áll a Jack the Stripper név mögött: ő volt az, aki hidegvérrel ölte a nőket. 

1964-1965 között hat nő holttestét találták meg meztelenül Nyugat-Londonban. Nem csoda, hogy a brit köztudatban ez rettegést váltott ki, főleg a nők körében. Az áldozatokat mind megfojtották.

Freddie Mills volt a nőgyilkos Jack the Stripper? Forrás: Getty Images

Az első áldozat, Hannah Tailford úgy halt meg, hogy a saját fehérneműjét tolták le a torkán. Több foga is hiányzott és fojtogatás nyomait fedezték fel a holttesten. A támadónak szokása volt, hogy az áldozatainak még életében kiverte a fogait, és szexuálisan is bántalmazta őket mielőtt végzett velük. A sorozatgyilkost Jack the Strippernek nevezték el a helyiek, de soha nem találták meg, ki áll a fantázianév mögött valójában.

Ám egy újságíró most állítja: rájött a titokra. Azt állítja, nyomós bizonyítéka van arra, hogy Freddie Mills ökölvívó a gyilkos. Michael Litchfield egy írásában többek között arról is beszámolt, hogy Freddie több lépésben, titkos segítőinek közbenjárásával próbálta megúszni a dolgot, hiszen közvetlen bizonyítékok nem voltak ellene, ám végül a félelem győzött: szándékosan ölette meg magát, és ezt álcázták öngyilkosságnak.

Állítólag Mills felbérelte a Kray testvéreket, hogy ezer fontért cserébe lőjék le úgy, mintha öngyilkos lett volna. A testvérek pedig egy 22-es kaliberű fegyverrel el is intézték a boxolót a saját autójában - írta meg a DailyMail.

Emberek holttestéből készített tárgyakat egy férfi (18+)

Ed Gein elmebeteg élete sokakat megihletett: róla mintázták A texasi láncfűrészes gyilkos Bőrpofáját, az Amerikai horrorsztoriból Bloodyface-t, a Bárányok hallgatnak Jame Gumbját vagy a Psycho Norman Batesét. Olvass tovább itt...

Meghalt a nő, aki rajta kapta a hűtlenkedő férjét: Videó! (18+)http://www.life.hu/news/20170904-elutotte-sajat-feleseget-a-hutlenkedo-ferfi.htmlDöbbenetes videó került fel nemrég az internetre: egy megcsalt feleség halála döbbentette meg a világot. NewsOrigoVárpalotai körhintabaleset: megszólalt a kómában fekvő áldozat apja http://www.life.hu/news/20170904-varpalotai-korhintabaleset-megszolalt-a-komaban-fekvo-aldozat-apja.htmlA várpalotai körhintabaleset legsúlyosabban sérült áldozata jelenleg kómában fekszik a kórházban. Már átesett egy kétórás életmentő koponyaműtéten. Édesapja elmondta, az orvosok semmi biztatót nem tudnak mondani. NewsOrigoLesz még idén nyár - Ekkor lesz újra meleghttp://www.life.hu/news/20170903-lesz-meg-iden-nyar-ekkor-lesz-ujra-meleg-idojaras.htmlVasárnap még sokfelé várható eső, a szél is megerősödik. A jövő hét eleje továbbra is őszies marad, azonban a hétvégén visszajön a nyárias meleg.NewsFotó: Polyák Attila - OrigoUfók hagytak nyomot egy magyar nő testén http://www.life.hu/news/20170903-ufotamadas-ert-egy-magyar-not.htmlPhilip Mantle, brit ufókutató mesélt egy olyan különleges esetről, amely itt, Magyarországon történt. News--Szétesett egy vidámparki játék Várpalotán: súlyos sérültek is vannakhttp://www.life.hu/news/20170903-szetesett-egy-vidampari-jatek-varpalota-sulyos-serultek.htmlSzétesett egy vidámparki játék Várpalotán szombat este - tájékoztatott az MTI. Többen meg is sérültek. NewsOrigoKínában beszakadt a padló egy nő alatt - Videó!http://www.life.hu/news/20170831-kinaban-beszakadt-a-padlo-egy-no-alatt.htmlDöbbenetes pillanatokat örökített meg egy biztonsági kamera egy kínai metróállomáson: egy nő alatt beszakadt a padló, és a mélybe zunat! NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.