szeptember 11. World Trade Center
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már 16 éve, hogy szeptember 11-én megtörtént a szörnyű tragédia. 

16 évvel ezelőtt szeptember 11-én két repülőgép csapódott a World Trade Centerbe. A becsapódás következtében 2996 ember életét vesztette, és több mint 6000-en megsebesültek. Az al-Kaida terrorszervezet tagjai térítették el a két repülőt, ahogy azt a harmadikat is, amely az Amerikai Védelmi Minisztérium székhelyébe, a Pentagonba zuhant. A harmadik gép okozta katasztrófáról sosem látott fotók kerültek elő:

A Pentagon épületete - Légi felvétel a támadás után 2 nappal Forrás: Cedric H. Rudisill

Ekkora pusztítást még egy terrortámadás sem okozott Forrás: Larry A. Simmons

George W. Bush éppen Dick Cheneyvel, Condoleezza Rice-szal és másik két tanácsadóval keresi a megoldást a helyzetre Forrás: Nemzeti Archívum

Az összehagol terrortámadásban egy negyedik repülőgép is részt vett, ami a Fehér Házat célozta volna meg. Az utasok azonban megpróbálták visszafoglalni a terroristáktól a gépet, így az lehzuhant, mielőtt a elérte volna eredeti célját.

Ez a katasztrófa követelte eddig a legtöbb ember életét. Ilyen kaliberű terrorcselekményre sem előtte, sem azóta nem volt példa, így nem csoda, hogy szeptember 11. mindenki agyába mélyen beleégett. Rengetegen gyászolnak a mai napon - írta meg a Metro.

Új biciklis csúcsot dönthet Kővári Dávidhttp://www.life.hu/news/20170911-csucsot-donthet-a-biciklis-teljesitmenyevel-david.htmlBiciklis rekordot dönthet emberfeletti teljesítményével Dávid, aki alvás nélkül bringázott keresztül 7 országon. NewsOrigoNémetországban találták meg holtan az Ajkáról eltűnt Dávidothttp://www.life.hu/news/20170911-nemetorszagban-holtan-talaltak-az-eltunt-davidot.htmlAugusztusban tűnt el Dávid, de sajnos nem került elő élve. Holttestét Németországban találták meg, és egyelőre nem tudják, mi történhetett a 23 éves fiúval. News--Nyolc halálos áldozatot követelő lövöldözés volt a texasi Dallas melletthttp://www.life.hu/news/20170911-lovoldozes-volt-a-texasi-dallas-mellett-nyolc-halott.htmlNyolc halálos áldozatot követelő lövöldözés volt vasárnap a texasi Dallas egyik elővárosában, Planóban.NewsThinkstockÚjabb borzalmas részletek derültek ki a magyar pszichiáter fiának ügyébenhttp://www.life.hu/news/20170911-ujabb-borzalmas-reszletek-derultek-ki-a-magyar-pszichiater-fianak-ugyeben-benjamin.htmlEgy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint májusban leszúrta, majd egy táskába rejtette és elásta áldozatát Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.NewsThinkstock30 fokkal kezdődik a jövő hét http://www.life.hu/news/20170910-harminc-fok-meleggel-indul-a-jovo-het.htmlHa valaki hiányolta a kánikulát, a harminc fokot, annak nem kell aggódnia, ugyanis holnap újból beköszönt a nyárias meleg. News--Hamarosan lecsap az Irma hurrikán Floridára http://www.life.hu/news/20170910-hamarosan-lecsap-floridara-az-irma-hurrikan.htmlNem is tudjuk elképzelni, hogy mit élhetnek át a helyiek. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.