Gigi Hadid kifutó videó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Időnként a kifutókon is történnek bakik, ám nagyon sok múlik azon, hogy a fények kereszttüzében álló modell hogyan reagál a helyzetre. 

Múlt héten kezdődött el a New York-i Fashion Week, melynek keretein belül a legszexibb modellek vonulnak fel a kifutón, különlegesebbnél különlegesebb ruhadaraboknak. Olyan hírességek lépnek ilyenkor színpadra, mint Gigi Hadid, aki igen kellemetlen helyzetbe került az egyik alkalommal.

Úgy sétált végig a kifutón, mintha minden rendben lenne, ám az utolsó pillanatban kiderült, hogy a fiatal szépség már a színpadra lépés pillanatában elveszítette az egyik cipőjét. Ám ebből semmit nem lehetett érzékelni, ugyanis nagyon profin kezelte a helyzetet.

Látszik, hogy magabiztosan viselkedik a rivaldafényben, hiszen egyébként nem tudta volna ennyire észrevétlenül megmenteni a show-t - írta meg a TMZ.

Hihetetlen! 40-nek néz ki a most 60 éves szupermodell

David Bowie felesége nemrég töltötte be 60. életévét, a szomáliai modellről ugyanakkor ezt senki sem mondaná meg. Iman még mindig tündöklően gyönyörű és inkább hasonlít egy jól ápolt és élettel teli, negyvenes nőre, mint egy nagymamakorúra: Fotó!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.