Újabb álompár szakított: Már nincs együtt Shakira és Gerard Piqué

Shakira Gerard Piqué szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több spanyol lap is tudni véli, hogy a sztárfocista és a világhírű énekesnő szerelmének vége.

A spanyol újságok szerint az áll a szakítás hátterében, hogy Piqué és Shakira is nagyon elfoglalt volt az utóbbi időben, így szinte alig marad idejük egymásra. A szemfüles újságírók arra is felfigyeltek, hogy Piqué már nem a megszokott módon ünnepli a gólokat. Korábban keresztbe tette a karjait, és mindkét kezén kettes mutatott az ujjaival, ugyanis ő is és Shakira is február másodikán született. Az Espanyol elleni meccsen pár napja azonban már csak az egyik kezével mutatta a kettest, a másikon csak a középső ujja emelkedett ki - írja a Blikk. Vajon ezzel az énekesnőnek üzent?

Piqué és Shakira 2015-ben, még boldogan Forrás: EPA

A Barcelona játékosa és Shakira 2010-ben szerettek egymásba, azóta pedig született ké fiuk: Milan négy éves, Sasha pedig kettő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.