Szeptember 23-án eljöhet a világvége!

Forrás: Thinkstock -
világvége
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már csak néhány napig élvezhetjük az életet, ugyanis szeptember 23-án eljön a világvége, legalábis David Meade numerológus szerint. 

Rengetegen hisznek abban, hogy már nem sokáig élhetünk ezen a Földön, valamilyen természeti sorscsapás, vírus vagy egyéb pusztítás miatt közeledünk a vég felé, egyesek szerint pedig már közelebb vagyunk az utolsó naphoz, mint gondolnánk. David Meade numerológus szerint ugyanis már csak néhány napunk van arra, hogy kiélvezzük a létet, aztán mindennek vége.

Szeptember 23 án eljöhet a világvége Forrás: Thinkstock

Szerinte ugyanis szeptember 23-án megszűnik minden, amit eddig életnek gondoltunk, merész kijelentését pedig főként a számmisztikára alapozza.

Nemes egyszerűséggel úgy gondolja, hogy a szeptemberi dátum éppen 33 nappal később van, mint az augusztus 21-i teljes napfogyatkozás,

és ez mindent megmagyaráz. Ráadásul Jézus is 33 évet élt, bibliai szempontból ez egy nagyon jelentős szám, nem mellesleg Elohim nevét - aki a zsidók istene - pont 33-szor említik meg a Bibliában, ez pedig nem is jelenthet mást, mint hogy néhány napon belül itt a világvége - írja a The Washington Post.

George Spear és Jean Spear 75 év házasság után néhány óra különbséggel haltak meghttp://www.life.hu/news/20170919-george-spear-es-jean-spear-75-ev-hazassag-utan-egymas-utan-haltak-meg.htmlNéhány óránál tovább nem bírta egymás nélkül a 75 éve házas pár: egymás után távoztak az élők sorából néhány héttel azután, hogy megünnepelték évfordulójukat. George Spear és Jean Spear boldog időket töltöttek együtt, és együtt is érte el őket a vég. News--Testbalzsam és vér borítja a temetőt http://www.life.hu/news/20170919-verben-uszik-egy-temeto.htmlHát ilyet sem látni mindennap: de vajon hogy kerülhetett ennyi vér a felszínre? NewsOrigoFelvették a torreádor halálát - Videó - 18+http://www.life.hu/news/20170919-bika-olte-meg-a-torreadort.htmlA véres sport kedvelői nem feltétlenül azért mennek az arénába, hogy végignézzék, ahogy a bikát agyonszúrják. Mindig benne van a levegőben a feszült várakozás, hátha a torreádor is megsérül a viadalban. NewsThinkstockRuha nélkül szaladgált egy lány az egyetem területén: Videó! (18+)http://www.life.hu/news/20170918-anyaszult-meztelenul-rohangalt-egy-lany.htmlAz okokat nem is érdemes firtatni: sosem fogjuk megtudni, hogy ez miért tűnt jó ötletnek. NewsThinkstockKathleen Marden állítja: ufók rabolták el nagynénjét és nagybátyjáthttp://www.life.hu/news/20170918-kathleen-marden-allitja-ufok-raboltak-el-nagynenjet-es-nagybatyjat.htmlKathleen Marden kislány volt még, amikor a nagynénje és nagybátyja találkozott az idegenekkel. Felnőttként kezdte el vizsgálni a beszámolóikat, és arra jutott, hogy igaz, amit állítottak. NewsOrigoIdőjárás: esőre és borús időre számíthatunkhttp://www.life.hu/news/20170918-eso-es-borus-ido-lesz-a-heten.htmlAz időjárás fölött átvette uralmat az ősz, a legtöbb helyen esőre és borongós időre számíthatunk. Csak néha lesz olyan szerencsék, hogy meglátjuk a napot is. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.