Lagzi Lajcsi felhagy a zenéléssel és asztalosnak áll

Forrás: tv2 -
Galambos Lajos Lagzi Lajcsi asztalos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Új mesterséget választott magának Lagzi Lajcsi, úgy döntött a zeneipar helyett inkább a műbútorasztalos mesterséget űzi tovább.

Mióta ismerjük Lagzi Lajcsit, azóta a mulatós zenéléssel foglalkozik, hosszú ideig szórakoztatta közönséget dalos műsorával. Úgy döntött azonban, hogy ennek vége, egy teljesen új szakma kitanulásával foglalkozik mostanában: műbútorasztalos szeretne lenni.

Lagzi Lajcsi asztalos akar lenni Forrás: tv2

"Az édesapám asztalos volt, és mikor eljött az idő, megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Mondtam, hogy zenész leszek, ő pedig azt, hogy rendben van, de mi lesz a szakmám. Rávágtam, hogy zenész, ezt sokáig nem értette. Szegény apukám 18 éve már nincs velünk, az élet úgy hozta, hogy találkoztam Tibor barátommal, akitől kaptam bútorokat, hogy megtanuljam rajtuk a szakmát" - mesélte a Mokkában Lajcsi.

Az a 4 hónap megváltoztatta a gondolkozásomat.

"Új korszak követezik az életemben
legutóbbi tárgyalását elhalasztották

Kisebbre készítették Ratajkowski melleithttp://www.life.hu/sztarok/20170920-ratajkowski-a-mellei-miatt-duhong.htmlA szexi modell imádja magát mutogatni, ezért igencsak nehezen viseli, ha nem a valóságnak megfeleő képet lát magáról. TV + SztárokOrigoDemcsák Zsuzsa maga jelentette be, marad-e az ATV-nélhttp://www.life.hu/sztarok/20170920-demcsak-zsuzsa-atv-botrany.htmlDemcsák Zsuzsa a Facebookon közölte a nagy nyilvánossággal, hogy mi lesz a sorsa. TV + Sztárok--Szilágyi Áron Párizsban és Tahitin töltötte mézesheteit - Kép!http://www.life.hu/sztarok/20170920-parizsba-es-tahitire-ment-naszutra-szilagyi-aron.htmlSzilágyi Áron világ - és kétszeres olimpiai bajnok kardvívó öt éve él boldog kapcsolatban kedvesével, Szántó Beátával, akit idén augusztusban feleségül is vett. TV + Sztárok--Hayden Christensen és Rachel Bilson 7 év után szakítottakhttp://www.life.hu/sztarok/20170920-hayden-christensen-es-rachel-bilson-szakitottak.htmlVéget ért a 7 éven át tartó szerelem, Hayden Christensen és Rachel Bilson úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. Rajongóiknak megszakad a szívük. TV + Sztárok--Üzent Majkának a hekker, aki feltörte a telefonjáthttp://www.life.hu/sztarok/20170920-uzent-majkanak-a-hekker-aki-feltorte-a-telefonjat.htmlMajka a közösségi oldalán tudatta felháborodva, hogy feltörték a régi telefonját, és megszerezték privát fotóit. A tovaj már meg is kereste a rappert.TV + Sztárok--Elhalasztották Lagzi Lajcsi tárgyalásáthttp://www.life.hu/sztarok/20170920-lagzi-lajcsi-targyalasat-elhalasztottak.htmlKözleményt adott ki a Budaörsi Járásbíróság.TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.