Vulkánkitörés miatt ürítettek ki indonéz falvakat

Forrás: Shutterstock -
Indonézia vulkán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Újból kitört a Sinabung vulkán, evakuálni kellett a környező falvakat. 

Kitört az indonéz Sinabung nevű vulkán, amely sajnos elég gyakran aktív, utoljára 2016 májusában tört ki. Ki kellett üríteni a környező falvakat is, ez pedig nagyjából 140 ezer embert érint. A Sinabung Indonézia 130 működő vulkánjának legaktívabb darabja, ezért könnyedén veszélyeztetheti a környezetében élők egészségét.

Újra kitört a Sinabung vulkán Forrás: Shutterstock

Kordont építettek köré, vagyis 7 kilométernél senki nem tud közelebb menni a vulkánhoz, ezzel is a lakosság védelmét szolgálják.

Sajnos az idei évben Indonéziában már 10-en életüket vesztették vulkánkitörés miatt, ezért fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el - írta meg a DailyStar.

Bizarr fotókon a részegségben úszó Japán http://www.life.hu/news/20171003-igy-nezunk-ki-igazan-ittas-allapotban.htmlKülönleges és egyben bizarr fotók kerültek napvilágra, amelyek középpontjában részeg japán emberek állnak. News--Tömegkarambol történt Budapesten, az Erzsébet hídonhttp://www.life.hu/news/20171003-tomegkarambol-tortent-budapesten-az-erzsebet-hidon.htmlHárom autó és egy mikrobusz karambolozott az Erzsébet hídon, dugóra kell számítani. NewsFotó: Adrián Zoltán - OrigoJön a lehűlés, esővel érkezik a hidegfronthttp://www.life.hu/news/20171003-jon-a-lehules-esovel-erkezik-a-hidegfront-elromlik-az-idojaras.htmlA napos hétvége és a még kellemes, de már hűvösebb hétfő után elromlik az idő. Eső, erős lehűlés, zivatarok, szél várható. NewsFotó: Polyák Attila - OrigoTöbb mint 50-en haltak meg a Las Vegas-i támadásban: videó (18+)http://www.life.hu/news/20171002-tobb-mint-50-aldozata-van-a-las-vegasi-merenyletnek.htmlBorzalmas és felfoghatatlan támadás érte a Las Vegasban koncertezőket. Dan Bilzerian pókermilliárdos megúszta, de a mellette lévő lányt agyonlőtték. News--Spermával szennyezett furulyákat kaptak kisiskolás diákok http://www.life.hu/news/20171002-kisiskolas-diakok-kaptak-szennyezett-furulyakat.htmlLetartóztatták azt a zenetanárt, aki a spermájával szennyezett furulyákat adott általános iskolás diákoknak... News--Húszéves a legnagyobb hazai levelezőrendszer, a Freemailhttp://www.life.hu/news/20171002-huszeves-a-legnagyobb-hazai-levelezorendszer-a-freemail.html20 év, közel 3 millió felhasználó, napi 15 milliós levélforgalom – ezek a számok határozzák meg az október 2-án születésnapját ünneplő Freemailt. A jubileum nemcsak a háttércsapatnak ad okot az ünneplésre, a legtöbbet megélt hazai levelezőrendszer iránti lojalitás okán most a felhasználókat is honorálják. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.